Halkabban, lassabban (Magyar)
Szólni kéne már, ó, könyörgés! A vágy leszáll szívemből, egyre lejjebb, hamarabb, szólnia liliomoknak, violáknak, ibolyáknak – akik harmatos, nehéz zárukat az égre nyitják a szüzeknek, hogy rohadjanak, hiszen gyalázatos ábrándok vagyunk mind. Egyre lentebb, hamarább.
Évek söpörtek mosolygó halomba sok csontkoponyát, én lesem ez ős-dombokat és időtlen óta balga, locska lányt imádok. Hirtelen nézés a szemében, néha eljön, sápadó kis hasa árteli Hold, aki halavány falak tövén tétova-vad, előrelép és ha letérdel, reszketni kezd, ahogy a halotti hantok mélyében teljesületlen hagyott szívek hullámzanak. Halovány falak tövén tűnődve-kegyetlen álmodozom, dobbanva számlálom ujjaimon.
Lám ott egy zöldkezű meztelen rózsaág vérszín bóbitájával ölő és ölelő savba simult. De látom a többi virágot.
Elégült emberek fonnyadt kacajkájával, lehulló térdeknek főhajligatásával a szavak gőzölő párájához csöndhalált halni vész. És egyre halkabban, halkabban, lassabban – ringató kacska kéz – halkabban, lassabban. |
Tiše, sporije (Szerb)
O preklinjanju, trebalo bi se oglasiti!
Spušta se čežnja iz mog srca,
sve niže, što brže
da bi zborila ljiljanu,
violi, ljubičici
– koji da bi se trunuli
devicama otvaraju
svoje rosne, teške brave,
ta svi smo mi
sramne maštarije.
Sve niže, što brže.
Bezbroj lobanja su gomilale
godine u nasmejane gomile,
ja vrebam te iskonske humke
i od pamtiveka priludu,
brbljavu devojku obožavam.
Iznenadan pogled njenog oka,
ponekad navrati, njen sitan
bledunjav trbuh je poplavljen Mesec,
u podnožju izbledelih zidova je
kolebljiva divljakuša, istupi
i kad klekne, počinje drhtati
poput talasanja
napuštenih srca
u dubini mrtvih gruda.
U podnožju izbledelih zidova
zamišljeno-svirepo
sanjarim, na prstima
lupajući prebrojavam.
Gle tamo zelenkasta gola grana ruže
sa krvavocrvenom perjanicom
kiselini se priljubila
koja smrt i zagrljaj deli.
Ali vidim ostalo cveće.
Sa uvenulim osmehom
usahnulih ljudi,
pokoravanjem
klečečih kolena
u gustoj pari reči
tišina u tišini mre.
I sve češće,
tiše, sporije
– milovanje sakate ruke –
tiše, sporije.
Feltöltő | Fehér Illés |
Az idézet forrása | http://feherilles.blogspot.com |
|