Kosztolányi Dezső: Éjjel az alvó mellett

Éjjel, ha alszol, s hallom, hogy lehelsz,
megrémülök: ez az, mit szeretek?
Ezt a ziháló, gyarló gépkazánt,
ezt a szegény, kis árva kelepet?
És hallgatom, hogy lopja életét
a semmiből a gyönge fújtató,
amellyel együtt reszket életem
isten kezébe, s földre sújtható.
Te, mindenem, rejtélyes szerkezet,
esetleges váz, élő gőztülök,
ki hogyha gyorsulsz, lassulsz vagy megállsz,
Dunába ugrom és megőrülök.
Jaj, én bolond, hogy erre épitek,
nagyobb bolond énnálam nincsen itt,
bölcsebb a züllött kártyás, a hajós,
ki a viharra bízza kincseit.
Letérdelek, fölugrom, jajgatok,
szemembe félelem és éji láz,
s mint nyafka agg, gyáván sopánkodom:
"Vigyázz, vigyázz."