Kukorelly Endre: A torta

A harmadik emeleten lakom. Ha
kinyitom az ablakot, bejön az
égbolt, és valamennyi csillag megjelenik.
Valamennyi esélyes kicsi csillag. Van
olyan, akit ez nem érdekel.
Ő igazából csak tíz deka
szalámit szeretne megenni. Csak tíz
dekát kér, tíz dekával, egyszerre
legalább tíz deka szalámit, de
kenyér nélkül annyit, minden nélkül,
csak úgy, tisztán. Az nem
jelentéktelen. Bár nem is sok.
A konyhába ül le enni.
Mert túl fáradt. Ott ülne,
az asztalt nézné, állandóan
egy pontra bámulna csak, és
égne a szeme a fáradtságtól.
Fordítva lenne a feje. Fordítva
nézne ki. Vagy megszökne inkább
valami gépezetben. Egy tortába beépítve.
Egyszer látott ilyet egy filmben.
Bekapcsolták a habot. Bekapcsolt a
habverő, elborította a hab azt
a színészt. De kiásták, kis
ijedtség volt, semmi vész, kilapátolták
a tortából. Gyorsan kilapátolták, közben
még jól tele is ehette
magát habbal. Amennyi csak belefért.
Abból pedig sok beleférne. Nyugodtan
leehetne mindent. Nyugodtan lehetne minden.
De nincs ilyen, ilyesmi nincs
is, csak kitaláltam. Nem volt
egyébként olyan nagyon könnyű. Úgy
hiszi ő is, hogy nem.