Laboda, Róbert: Zaista najlepše (Tényleg a legszebben Szerb nyelven)

annyit még azért mondanék neked,
hogy hagyatékom lett a mondhatnékom,
s mondanám, hogy nem vettem egy részt sem
belőled,
hogy egy rész sem lehettél belőlem,
s hogy a rés, amit kerestem,
részlegesen elveszett a részletekben,
annyit azért még mondanék,
hogy nem tartottam magam,
nem tartottam sem a legszebbnek,
és a legszebbet nem tartogattam magamnak,
nem én írtam a Hiszekegyet,
de én mondtam el a legszebben,
neked én mondtam el először,
s én mondtam tényleg a legszebben,
mondanám, hogy hazudtam,
mint két tányér a levesben,
úgy mosolyogtam,
virágoztam kék szemekre,
vakon eltalált vesztes erkélyekre,
mondanám, ha mondhatnám még,
de annyit még mondhatok,
hogy szürkébbek a hajnalok,
sötétebb a szél,
vergődnek a jövőbeli tegnapok,
és csak azért is mondanám, mert tudom,
tudom, hogy neked még mindig mondhatnám,
mondhatnám az egyszerűen összetettet,
mondhatnám egyszerűen az összetettet,
egyszerűen csak mondanám

toliko još ti ipak mogu reći,
da mi je poruka postala zaostavština,
i rekao bi, da od tebe nisam uzeo ni jedan
komad,
da u meni nisi mogla biti ni komad,
i da pukotina, šta sam tražio,
delomično se u pojedinostima izgubila,
još bi ipak toliko rekao,
da nisam smatrao,
nisam smatrao da sam najlepši
i najlepše nisam za sebe zadržao,
Oče naše nisam ja pisao,
ali sam najlepše kazao,
tebi sam prvi put ja kazao,
i najlepše sam zaista ja kazao,
rekao bi da sam lagao,
kao u čorbi dva tanjura
tako sam se smeškao,
zbog plavih očiju cvetao,
slepo na balkone gubitnike stigao,
rekao bi, ako bi još mogao reći,
ali toliko još mogu reći,
da su zore sve više sive,
vetar je tamniji,
budući jučerašnji dani se otimaju,
i još bi i zbog toga rekao, jer znam,
znam da bi ti još uvek mogao reći,
rekao bi šta je jednostavno složen,
rekao bi jednostavno šta je složen,
jednostavno bi rekao