Ladányi Mihály: Végigment a kávéház magányosai közt

Végigment a kávéház magányosai közt

megállt a cigarettafüstben

az izzadt-tenyerű szerelmesek asztalánál

álla alá igazította hegedűjét

és undorító dalocskákat kezdett játszani

hogy aztán ezt a lebujt is

letarhálja a többi után unottan.

Az öregek és a szerelmesek

a divatos dalocskák ütemére

úgy billegtették fejüket

mint reggel a kis edényeket a gyerekek

amíg valaki oda nem szólt a hegedűsnek:

Bachot nem tud?

s bújdosni kezdett a füstben egy fúga fénye.

És nem volt kedve kéregetni aztán

elvitte a fényt a füstből búcsút se véve.

*

Most

hallgatva a világ csenevész dalait

egy mondat aprópénzét szorongatom

hogy rossz szerelmek s egyéb

boldogságot ígérő hadovák kalapjába dobjam:

Bachot nem tud?

He went by all the singles in the coffee house

and halted in the cigarette smoke

by the table of sweaty-palmed lovers

carefully tucked the violin under his chin

and began playing some nauseating little tunes

so as to wearily continue to put the bite on

people in this dive as he did in all the others

The old codgers and the lovers

like children waggle potties in the morning

waggled their heads to the tempo

of fashionable little tunes

until someone called out to the fiddler:

Know any Bach?

And the light of a fugue began to permeate the smoke.

And he lost interest in cadging

took light from smoke and went without farewells.

*

Now

whilst listening to sickly world-tunes

I clutch the small change for a sentence

so I can throw it into someone's hat

who's crapping on about lost loves and happiness:

Know any Bach?!