Márai Sándor: Hetvenkettő

Mint a varázsló, ki hisz is, nem is
Elhagyták ember is, meg Isten is,
Súgva, mormogva, ismételve, félve
Fel suttogja vad igéit az égre
Így mondhassam el én is titkomat
A szó elszáll, a hús meg elrohad
De ami szónál, anyagnál erősebb
Megérintett, s lelkem, testem merő seb
Mint a bélpoklos, kin a Jel világít
Úgy jelölt meg örökre e világ itt
Láttam a titkot, s nem hallgathatok
A bűn füstje elfödte a napot
A túlsó partra láttam, a sötét fény
Igézetébe, hol a láng lobogva
Kel és elalszik, Sátán csipkebokra –

A világ messze van, már iszonyú
Ólom hangon vonít a háború
A parázs bűn perzsel mindent ma itt
Zsidót, keresztényt, európait
A házak ajtaját vérrel jelölték
Akiben hinni érdemes, megölték
Amiért élni érdemes, gyalázat
Ágyadban dög, bűzös barlang a házad
Pecérek kezén a hívők, s a hit is
Megnyíltak kapuid, Apokalipszis
A vérvád vijjog a világ felett
Aki ma csókol, holnap eltemet
Akit ma ölelek, holnap halott
Reggel elad, ki este ringatott –

A világ végén ülök, Babilon
Partjain, már a halált hallgatom
Az ég, a föld, a víz mind zengenek
Gyászoljon jól, ki világot temet
Sirasson jól, aki mindent sirat
Amit ma toll ír, mind: sírfelirat

(1944. Karácsony este)