Márai Sándor: Vendégjáték Bolzanóban
Vendégjáték Bolzanóban (Magyar)Néhány szó a szerelemről "- Kevés - mondta a férfi. - Kevés - mondta a nő is. - Hát persze, hogy kevés. Csak el akartam mondani, hogy tudjad... De ne hidd, hogy egy pillanatig is reménykedtem, mintha ez elég lenne, mintha ez lenne minden. Ezek csak eszközök, szerelmem, tudom jól, szomorú eszközök. Csak elmondtam és megneveztem mindezt, mert azt akartam, tudjad, hogy nem kívánhatsz olyat tőlem, amit el ne fogadjak, vagy vonakodjak teljesíteni. Igazad van, kevés ez. Mert a szerelemnek két színpada van, ahol a nagy kettős lezajlik, s mindkettő végtelen, az ágy és a világ. És mi a világban is fogunk élni. S nem elég megtenni mindent, amit ötleted, vágyad vagy szeszélyed követelhet tőlem, nem, tudnom kell, mi az, ami neked a boldogságot adja, meg kell fejtenem és fel kell találnom téged. meg kell tudnom, mi az, amire úgy vágyol, hogy magadnak sem vallod be, a halálos ágyon sem, mikor már minden mindegy: meg kell tudnom és meg kell mondanom neked, hogy tudjad, hogy jó legyen neked, hogy végre egyszer boldog lehessél.Mert te vagy a boldogtalan ember, szerelmem, s én nem bírom el a te boldogtalanságodat, meg akarom nevezni azt, amire vágyol... de ez sem elég, ez is kevés, ez durva munka és műhiba lenne, mert nekem is van műfajom, ha nem tudnád, csak éppen nem olyan magas rangú és bonyolult, mint a tiéd. Az én műfajom?... Csak annyi, hogy szeretlek. Ezért leszek erős és okos, szemérmes és romlott, türelmes és magányos, féktelen és figyelmes, mert szeretlek.[…] De a titkot csak te mondhatod ki. Én nem tehetek mást, mint várni, figyelni, megtudni, s aztán némán, az egésszel, életemmel és testemmel, hallgatásommal, csókjaimmal, viselkedésemmel átadni neked ezt a tudást és titkot. Ezt kell csinálnom, mert szeretlek. S ezért félsz tőle, az élettől és teljességtől, mert semmitől nem fél úgy az ember, a kínpadtól és az akasztófától sem, mint önmagától, a titoktól, mellyel nem mer szembenézni. Jó lesz aztán, szerelmem?...Nem tudom. Egyszerű lesz minden, sokkal egyszerűbb. S a két színpadon, az ágyban és a világban, cinkosok leszünk, akik mindent tudnak, önmagukról és a közönségről is, s nincs többé lámpalázunk. Mert a szerelem cinkosság és szövetség is, Giacomo, nemcsak láz és eskü, könny és sikoly, nagyon és kemény szövetség. S én állom ezt a szövetséget halálig. Mi lesz?... Nincs tervem, Giacomo. Nem mondom, hogy „itt vagyok, tiéd vagyok, vigyél magaddal” – mert ezek ostoba szavak csak. De tudnod kell, ha nem is viszel most magaddal, hogy várlak, örökké, titkon, míg eszedbe jutok, s egy napon kegyes leszel, és felém fordulsz. Nincs okom esküdözni, sem ígérni, mert én a valóságot tudom, szerelmem, s a valóság annyi, hogy te vagy az igazi.[…] Mert még mindig álarcosan nézzük egymást, szerelmem, még sok, sok álarc van közöttünk, s mindegyiket le kell vetni, amíg végre megismerjük egymás igazi és meztelen arcát. Ne siess, ne kapkodj, ne nyúlkálj az álarc felé, ne dobd el még. Nem véletlen, hogy álarcosan találkozunk, hosszú idő után, mikor mindegyik elhagyta végre börtönét, s szemközt állunk egymással; ne siess eldobni az álarcot, mert találsz alatta egy másikat, mely csontból, húsból és bőrből van, s éppen úgy álarc, mint ez a másik, mely selyemből készült. Még sok álarcot kell eldobni, míg láthatom és megismerhetem arcodat. De tudom, hogy valahol messze, messze él ez a másik arcod is, s ezt kell látnom egy napon; mert szeretlek.[…] S ezért nem ígérek most, nem esküdözöm, nem követelek semmit, akármilyen vadul dobol is a szívem e pillanatban; mert megismertem arcomat, s tudom, hogy hasonlít a tiédre, s te vagy az igazi. Ez elég?... - Kevés – mondta a férfi."
|
FordításokOlaszRecita a Bolzano Cikos Ibolja Kérjen fordítást! |