Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője (1)

Mikszáth Kálmán portréja

Szent Péter esernyője (1) (Magyar)

Viszik a kis Veronkát

Özvegy tanítóné halt meg Halápon. Mikor tanító hal is meg, szomjasan maradnak a sírásók. Hát még mikor az özvegy utána? Nem maradt annak a világon semmije, csak egy kecskéje, hizlalás alatt levő libája és egy kétéves leánygyereke. A libának még legfeljebb egy hétig kellett volna híznia, de úgy látszik, ezt se várhatta be a szegény rektorné asszony. A libára nézve meghalt korán, de a gyerekre későn. Annak meg se kellett volna születnie. Bár akkor vette volna magához az Úristen, mikor a szegény urát. (Istenem, micsoda szép hangja volt annak.) A kis poronty az apja halála után született, de nem későre, egy vagy legfeljebb két hónap múlva. Megérdemelném, hogy a nyelvemet kivágják, ha rosszat mondanék. Se nem mondok, se nem gondolok.
Jó, becsületes asszony volt – de mire való volt már neki ez a vakarcs ? Könnyebben ment volna a másvilágra, ha magával vihette volna a terhet, mintsem hogy itt hagyja.
Aztán meg nem is illett, Isten bűneül ne vegye.
Hiszen uramfia, egy nagy káplán fiuk volt már a tanítóéknak. Az bizony jó fiú, kár, hogy nem segíthette még anyját, mert maga is csak káplán volt eddig valami igen–igen szegény plébánosnál, messze Tótországban, hanem most, vagy két hete, úgy verik a hírek, önálló plébános lett egy Glogova nevű falucskában, valahol a selmecbányai és besztercei hegyek között. Van is olyan eleven ember a faluban, Kapiczány János uram, aki ökörhajcsár korában megfordult ott egyszer, hogy azt mondja, utálatos egy fészek.
Ím most, mikor már egy kicsit talán segíthette volna a pap fiú, kellett meghalnia a kántornénak.
De hát biz azt föl nem támasztjuk többé semmiféle lamentációval, ennélfogva csak azt akarom elmondani (becsületére legyen nemes Haláp községének), hogy tisztességesen temették el a jó lelket. Elég pénz ugyan be nem gyűlt a temetési költségre, még a kecskét is el kellett adni, hogy kiteljen, hanem a lúd megmaradt, de minthogy kukorica nem maradt hozzá, tehát lesoványodék, lassú pihegése helyett visszatért rendes lélegzetvétele, lomha járását a nagy hasa miatt fölcserélte hajdani fürgeségével, szóval, menedék a közeli halál elől, éppen egy másik lénynek a bekövetkezett halála által. Isten bölcs végzése mikor életet olt is, életet menthet, mert higgyétek meg nekem, hogy a mennyei jegyzőkönyvekben éppen úgy be vannak jegyezve az oktalan állatok, mint az okos állatok, s gond vagyon ezekre talán éppúgy, mint a királyokra és hercegekre.
Isten ő szent felsége mindenesetre jó, bölcs és hatalmas de bíró uram se csekélység. Elrendelte legott a temetés után, hogy a csöpp leányzó (Veronka a keresztneve) soros legyes a falusi gazdáknál, s a tizedes vigye mindennap más–más portára, hol is illendő ellátásban részesítendő.
– És meddig fog ez így tartani, bíró uram? – kérdék a tanácsbeliek aggódva.
– Míg nem méltóztatom másképp intézkedni – felelte Nagy Mihály kurtán.
Így is volt a dolog vagy tíz napig, amikor aztán egyszerre híre ment, hogy Billeghi Máté és Koczka Ferenc uraimék Besztercebányára viszik eladni a búzájukat (merthogy azt mondják, arrafelé még nem oly okosak a zsidók, mint minálunk).
Kapott a jó alkalmon Nagy Mihály.
– No, ha oda viszik a gabonájukat, akkor hadd vigyék el a gyereket is, a pap bátyjának Glogovára. Arra esik valahol az a Glogova.
– Dehogy esik arra, dehogy – ellenveték ezek.
– Arra kell esnie, punktum – döntötte el a bíró.
Szabódtak, okoskodtak őkelmeik, hogy így–úgy, nagy kitérő és nagy alkalmatlanság az úton, de meg kellett lenni. Ami parancs, parancs. Egy szerdai napon föltettek a zsákok tetejére a Billeghi uram szekerén egy kosarat és abba a Veronkát, meg a libát, mert az mint örökség vele jár. A felsővég fehérnépjei pogácsát, marcifánkot sütöttek az árva kis jószágnak az útra a borzasztó idegen világba és teleraktak egy szeredást aszalt körtével, szilvával, és mikor a nehéz szekér megindult, még meg is siratták a parányi gyereket, aki nem tudta, hova viszik, miért viszik, csak azt látta, nagy mosolygással, hogy a cocók megindulnak és ő nem mozdul egy zsák tetejéről, a kosárból, de a házak, kertek, mezők és fák idébb jönnek.



KiadóUnikornis Kiadó, Budapest
Az idézet forrásap. 30-38.

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán
Belarusz
Bolgár
Katalán
Cseh
Dán
Német
Görög
Angol
Eszperantó
Spanyol
Észt
Finn
Francia
Ír
Galego
Ógörög
Horvát
Örmény
Izlandi
Olasz
Latin
Luxemburgi
Litván
Lett
Macedon
Máltai
Norvég
Provanszál
Lengyel
Portugál
Román
Orosz
Szlovák
Szlovén
Szerb
Svéd
Török
Ukrán
Jiddis

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap