Nagy Teréz: Sose félts

Sose félts nem ártok már magamnak
Sem másnak csak mosolygok hogy lássad
Jól vagyok s a bennem dúló viharok
Nem törnek elő akkor se ha akarod

Messzire futok fagyban és hóban
Megolvad utánam lelked megfagyott árja
S szavaim hiába várja reggeled 
Tiszta szívvel hallgatok eszemre
S kérdéseimmel sem kergetlek őrületbe
Torokszorító bánatom eldobom
Mellemet hagyom szabadon
Lélegezni lassú táncomban fátyolom
Lengedezni engedem szárnyalón 
S nevetni minden bánaton
Melyet magunknak okoztam
S estünkben eloroztam 
Jókedvű szerelmünket

Sose félts útjaim mögöttem sorakoznak
Védenek eljövendő tetteimtől
Tőled magamtól a világtól 
Többé tüskék már nem ártanak
Létráim értem kiáltanak
S a bennem feszülő vágyak
Halk húrjai még halkabbá válnak
Mert jött egy picinyke ember
Ki megváltotta esendőségem
S dőreségem szétcincálta
Kis kezével új mosolyt festett arcomra

Új tavaszt hozott őszömre
S telemet előlem elűzte
Ettől lettem erős és remélős
Ki már nem küzd csak élni hagy
Akkor is ha néha fagy
Sose félts mosollyal vérteztem fel magam
S ébredésem már nem kiúttalan