Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Nemes Nagy Ágnes: La vision (A látvány Francia nyelven)

Nemes Nagy Ágnes portréja

A látvány (Magyar)

A kék. A zöld. A folyamágy.
A tárgyak változásai.
Amint a látvány bent tapasztja végig
a koponyám falát, mint körmozi.

És éjszaka is felzavarnak,
északifénye van a falnak,
és fényes kések: bútorok –
s fölránt fektemből
                           az a páfrány,
s rég-rothadt, bonyolult fonákján
a spórák is vele,
mint bonyolult nagyvárosok
légifelvétele –

Mert élesek, mert élesek
a képek mind, mert élesek,
vakít ez a hangtalan zsúfolódás,
amint jönnek és körbemennek
az ón, a kén, a madarak,
a repülések, kiterjedéstelen,
elektronhéjuk-vesztett égitestek
sűrűségébe összehajtva,
labdába gyúrt gyökök,
amint forognak végeérhetetlen
egy szüntelenül égető jelenben,
ahol nincsenek térközök.

Egy fában lakom.
                 Lombja évszaktalan,
az égig ér, a dadogásig,
és látom zsúfolódni zárva-termő
gyümölcseit.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://dorysmay.lapunk.hu

La vision (Francia)

Le bleu. Le vert. Le lit du fleuve.
Métamorphose des objets.
Et la fanon dont la vision tapisse la paroi
de mon crâne comme un cinérama.

Même la nuit les objets me réveillent,
le mur a des aurores boréales,
couteaux de lumière : seulement
des meubles — et, telle fougére,
             me font dresser sur mon séant,
sur le dos compliqué, pourri depuis
longtemps, les spores
comme d'avion la vue
d'inextricables métropoles.

Car elles sont vives, elles sont vives,
toutes les images sont vives,
ce grouillement muet nous aveugle
et ce va-et-vient et tette procession
de l'étain, du soufre, des oiseaux,
et les vols repliés
de par la densité d'astres sans dimension
qui ont perdu leur épiderme d'électrons,
coefficients en boule façonnés
qui toumoient, sans trêve toumoient
dans un présent brûlant sans cesse
où n'est point le moindre interstice.

J'habite un arbre.
      Son feuillage hors de toute saison,
il monte jusqu'au ciel, au balbutiement
et je vois fourmiller, mûrissantes,
ses enveloppes.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. Gy.

minimap