Jöjj el tavasz! (Magyar)
Sováran várom, mikor lebbenti fel végre felhő-fátyla alól, mint özvegy, kinek elege van a gyászból, meztelen képét az égi láng-arc.
Itt-ott még dér ütötte gyümölcsök hevernek a csupasz ágak alatt, de a nedvek fűben, szárban, az élni akarás szent hitéből, mint vigasztaló szavak áramlanak. Rejtett erők már a jövőt betűzik, jóra osztódnak a sejtek, a fák csupasz vállára sugarak szőnek zöld-leveles inget.
Nem tudom felébred-e vézna akaratom, s szapora szolgám szívem, pumpál-e majd elég vért zsibbadt ereimbe. Jöjjetek győzelem-sikollyal fürge szelek! Űzzétek messzire az álmos fehér felhőket! Vesd ránk szerelem-éhes Nap parázs tekinteted! S Te Teremtőm vedd elő varázs ecseted, fesd elénk kobalttal, ragyogó cinóberrel, fény-templomod! Izzás szédítő motorjai, láng-virágzó csodák, tátogó, éhes szirom, tülekvő bibe, csipkés szélű, víz-könnyes levél, duzzadjon benne a mámorító élet-ital, új hajnal hozd el ismét a tavasz illatát! Piros, fehér, zöld látóhatár Lobogjatok újra! Sárga, kék tavasz-csókok, szapora-rügyek, gyönyör-bimbók, szirom-ajkak nyíljatok! Fehér ruhás szűz lányok, hóvirágok, gyöngyvirágok, nyissátok szét kelyheitek! Óriás-fújtató zsongító lég tápláld belém az életerőt! Többé már semmi se fájhat! Sírok és nevetek, reszketek és ujjongok, végre én is érzem: élek, hiszen csak élőt boldogíthat, látva repdeső díszében, hogy zsibong, ragyog minden. Feltöltő | Cikos Ibolja |
Az idézet forrása | http://www.olahtamas.hu/ |
|
Che venga la primavera! (Olasz)
Aspetto smanioso quando solleverà finalmente il viso nudo, il viso di fiamma - celestiale da sotto il velo delle nuvole, come la vedova chi ne ha abbastanza del lutto.
Qua e là, sotto i rami nudi giacciono frutti pruinosi, ma la linfa fluisce nell’erba, nell’albero, come parole consolatorie dalla voglia di vivere della santa fede. Forze celate sondano già il futuro, le cellule si dividono al dabbene, i raggi, sulle nude spalle degli alberi, stanno tessendo una camicia di foglie verdi.
Non so se si sveglierà la mia volontà gracile, e se il mio cuore, servo diligente, pomperà abbastanza sangue nelle vene addormentate. Venite venti freschi col grido della vittoria! Rincorrete lontano le sonnolenti nuvole bianche! Oh, sole avido d’amore, getta il tuo sguardo rovente su di noi! E Tu, oh mio Creatore prendi il tuo pennello magico, dipingi davanti a noi, con i colori di cobalto e di lucente cinabro la tua chiesa di luce! I motori vertiginosi del fervore, prodigi fioranti – fiamme, bocche di leone, petalo affamato, fremente pistillo, foglia dentellata da lacrime bagnata, che vi si prosperi dentro l’inebriante cibo – bevanda, alba nuova portaci di nuovo il profumo di primavera! Orizzonti rossi, bianchi, verdi, risvegliatevi nuovamente! Apritevi labbra di petali, baci di primavera gialli e azzurri, gemme feconde e boccioli di voluttà. Verginelle vestite di bianco, bucaneve, mughetti, aprite i vostri calici! Soffietto gigante, etra brulicante, alimenta in me la forza vitale! Niente più mi può dolere! Piango e rido, tremo e tripudio, finalmente lo sento anch’io: son vivo, solo i viventi rende felice, a vederlo nella sua pompa svolazzante, come brulica, tutto splende.
|