Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Oláh Tamás: La tignola (Molylepke Olasz nyelven)

Oláh Tamás portréja

Molylepke (Magyar)

Honnan bújt elő nem tudom.
Egyszer csak ott repdesett,
próbáltam elérni,
futkostam utána,
de hártyás szárnya
szabálytalan csapkodásaival
mindig elkerülte csattanó
tenyereim közötti végzetét.
Egy óriás keze volt az enyém,
ami most üldözte, mennydörgés
volt tapsolásom, szétálló ujjaim
között a levegő viharként
süvített,
de ő hirtelen irányt váltva
kitért előlem,
s vígan keringőzött egyre messzebb,
fölvitorlázott a szoba felső régióiba,
hiába néztem magasba tartott fejjel
utána.

Ő, az egyszerű kis lény
volt a győztes, és nem én,
az eszére büszke gondolkodó
teremtmény,
a győztes hadvezérek leszármazottja,
költők, filozófusok beszélgető
társa,
a babérkoszorús tudás most
semmit sem ért,
túljárt az eszemen,
pedig tudom,
együgyű agyában virágzó gondolat,
parázs lázadás nem tenyészik,
semmi ideg-szálai
töprengés nélkül vezérelik
grammnyi testét.
E kicsiny virtuóz
remekül működő repülő-szerkezet,
légtornász-bajnok,
lát, hall, szagol, emészt,
de álmodni nem szokott,
a halára sem gondol,
társa hulláját látva
sem esik kétségbe,
sajnálatot, mint
az elszánt terrorista
ő sem ismer.

Aztán felsejlett ős-múltam álma,
mikor én is
lepke voltam, s reszketve
menekültem egy sugárhajtású
ragadozó elől.

Elszégyelltem magam,
mi ez a gyilkos indulat
bennem, miért akarom
hogy élete játék legyen kezemben,
ellenségemnek miért tekintem
e kiváló lényt,
hiszen a túlélés művészetében
messze felettem száll...

Megirigyeltem
tövis nélküli életét,
igaz, néhány napig tart csak
dicsőséges műrepülésének ideje,
de ha ez alatt lerakja
töménytelen petéjét,
hiába ölöm meg, már
teljesítette földi küldetését...



FeltöltőOláh Tamás
KiadóKönyvmühely
Az idézet forrásaUtolsó szavak
Könyvoldal (tól–ig)54-58.
Megjelenés ideje

La tignola (Olasz)

Da dov’è saltata fuori non lo so.
All’improvviso stava svolazzando là,
cercavo di raggiungerla,
le correvo dietro,
ma con lo sbattere irregolare
delle sue ali velate
ha evitato sempre la mala sorte
tra le mie palme schiacciate.
La mia mano, la mano che or’ la inseguiva
era di un gigante, tuono
il mio battimano, tra le mie dita divaricate
l’aria fischiava come
tempesta,
ma lei cambiando direzione all’improvviso
riuscì a schivarmi,
e danzava allegramente sempre più lontano,
veleggiando nella regione alta della stanza
invano guardavo dietro
con la testa alzata.

Lei, l’essere piccola e semplice
era lei la vincitrice, non io,
l’essere pensante e fiero della propria
mente,
discendente dei generali vincenti,
compagno di conversazioni dei poeti
e dei filosofi,
la corona d’alloro della sapienza
ora non valeva niente,
mi aveva raggirata,
eppure lo so,
nel suo cervello sciocco un pensiero fiorente,
ribellione ardente non esiste,
i minuscoli filamenti dei nervi guidano
senza pensarci
il suo corpicino di un grammo.
Un picciolo virtuoso,
una struttura volante funzionante alla perfezione,
campione acrobatico,
vede, sente, odora, digerisce,
ma non usa sognare,
non pensa alla morte,
vedendo il cadavere del suo compagno
non si dispera,
pietà, come
un terrorista risoluto,
neppure lei conosce.

Poi mi balenò il sogno del mio passato atavico,
quando anch’io
sono stato una tignola,
e fuggivo tremando davanti
il predatore a turbogetto.

Mi son vergognato,
cos’è quest’ impulso assassino
in me, perché voglio
che la sua vita sia un giocattolo nella mia mano,
perché considero mio nemico
quest’essere notevole,
se nell’arte della sopravvivenza
mi supera di gran lunga…

ho invidiato
la sua vita senza spine,
è vero, dura solo alcuni giorni
il suo glorioso volo acrobatico,
ma se durante questo depone
le sue innumerevoli uova,
la uccido inutilmente, ormai la sua missione
terrestre l’ha portato a compimento…

 

 

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap