Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Oláh Tamás: Gli sguardi (Tekintetek Olasz nyelven)

Oláh Tamás portréja
Cikos Ibolja portréja

Vissza a fordító lapjára

Tekintetek (Magyar)

Élő tükrökbe,
világló szemekbe nézek.
Némán tűrik, hogy
kifosszam őket,
s lássam amit rejtegetni
próbálnak.
Mikor rám emelik
a nyájas sugárzást mutató,
a büszke, örömbe öltözött,
vagy riadt, könyörgő,
nyugtalan tekintetüket,
nem sejtik
épp jellemük katalógusában
lapozgatok lágy ujjakkal,
míg ki nem bomlik elém
lassan jóságuk
vagy fekete felük.

Szárnyas fények gyúlnak,
táruló vad
bogarakban dac lobog,
hódító büszke, kevély kedv,
láz dobog,
félelem nélküli szenvedély,
kantárt szakított harag kiállt,
jóindulat dereng.

Legördülni nem tudó
könnycseppjeit
elfüggönyözött
tekintetébe rejtve
fordul felém a legyőzött,
míg a győztes
ittas szemmel
a dicső halált haltak
fölött ropja táncát;

nézem a könyörgő arcot,
a nedves fehérben úszó,
bársonyos bizalommal
tágra nyílt szemet,
amelyből az áhítat,
mint templomüveg
szent képéről a hit árad;

a vidám, nyílt gyermekszemet,
amely még nem tanulta meg
hogy vele hazudni is lehet;

a magány leheletébe
burkolódzó, fakószürke
nő gyulladt gödrét,
melyben tikkadt gyűlölet
lapul,
és az öreg férfiét, akinek
bozót tekintetében már
megőszült a vágy.

Borzadva figyelem azokat,
akik letépni
többé nem tudják
szerepük fagyarcát,
s csontos maszkjukon
ott remeg ösztönük alja.
Szemük mély üregébe
hiába ültetnek tökéletes közönyt,
táguló pupillájuk színt vall.

Látom a világölbe hullt
kétségbeesett térdeplőt, aki
lesüti szemét, barna bánat, és
a napi gondok győzik le éjjelét.

Mindegyikőtöknek tartozom
kik előttem felnyílva álltok.
Megbékült álmotokat majd
őrzöm én, fönt
-- a magas égben.



FeltöltőOláh Tamás
KiadóKönyvműhely
Az idézet forrásatekintetek
Könyvoldal (tól–ig)5-7
Megjelenés ideje

Gli sguardi (Olasz)

Guardo negli occhi lucenti,
specchi viventi.
Tollerano muti
d’esser denudati,
che possa vedere, quel che cercano
di celare.
Quando alzano su di me,
pieni di luce bonaria,
fieri, pieni di gioia,
o smarriti, supplicanti,
irrequieti sguardi,
non sospettano,
che con le dita soffice sto sfogliando
il catalogo delle loro indoli,
finché non si palesa
davanti a me la loro bontà
o il loro lato nero.
 
Luci alate s’accendono,
nelle pupille dilatanti
puntiglio si dibatte,
spirito altero, fiero maliardo
febbre pulsa,
passione senza parola,
briglie strappata rabbia grida,
s’intravvede benevolenza.
 
Con le lacrime
non traboccate, nascoste
dietro lo sguardo velato,
si gira verso di me
il vinto,
mentre il vincitore,
con gli occhi ebbri,
balla eroicamente
la danza sui morti;
 
guardo il viso supplicante,
nel bianco umido nuotante,
con fiducia vellutata
spalancato occhio,
di cui la devozione,
come dal l’immagine sacra
dal vetro della chiesa, s’effonde;
 
l’allegro e sincero occhio del bambino,
che ancora non aveva imparato,
che tramite loro si può anche mentire;
 
le fosse infiammate
della donna scialba, nell’alito
della solitudine ammantate,
ove l’odio inaridito
si cela,
e quelle del vecchietto,
nel cui sguardo arruffato
s’incanutito il desiderio.
 
Guardo rabbrividendo coloro,
che non ci riescono più
a strapparsi via
il ruolo pietrificato del viso,
sulla maschera ossuta trema
la bassezza dei loro istinti.
Le fosse degli occhi profonde,
invano si riempiono d’abulia perfetta,
le pupille dilatate svelano tutto.
 
Vedo il genuflettente disperato
nel grembo del mondo, che
abbassa lo sguardo, mestizia oscura
e affanni quotidiani vincono le sue notti.
 
Son debitore di tutti voi,
che davanti a me state spalancati.
Custodirò io lassù,
in alto nel cielo
-- i vostri sogni sopiti.
 
 
 
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap