Böske összedobálja az ágyait, és már megy is, amerre lát, csak ne kelljen neki otthon befűteni. Aztán megeszik egy karaj zsíros kenyeret, vagy egy kolbászt kenyér nékű, minden nékű, a hurkát is meg se melegíti, csak úgy megeszi hidegen. Vagy megsüt egy tojást, és minnyá jóllakik. Megissza rá a vizet vagy a borocskát, oszten megin mén vissza a szomszídba megmelegennyi. Mehetünk hozzá akármikor, soha nincs otthon, be van zárva mindig a kapuja. Este bebúj mindenestől az ágyba, csak ne kelljen megraknia a kályhát. Télhez megvett harminc méter szenet, itt jajgatott, hogy mennyi pénzt adott érte! Mi az a harminc méter szén?  Hisz azt egy hét alatt elfűtöm.

Bejárja akár a fél világot, csak ne kelljen neki otthon ülni a hidegben. Másoknál bemelegszik, jól megszívja magát melegsígvel, mint a teve a púpját vízvel, otthon oszten mán elvan, megeszik egy karaj kenyeret és bebúj a paplan alá. Ha nincs otthon Matyo. Mer ha a fia otthon van, akkor kell rá főznie, de Matyo alig van otthon, folyton-folyvást elvonóra viszik. Ünnepek alatt itthon volt, megint be volt kallantyúzva. Mondtam én Böskének, hogy kutyából szalonna nem lesz soha. (…)

Ha nem elvonón van, akkor kórházba viszik, valami elmeintézetbe. Na, ott van egy asszony, aki odavan Matyóért, megvan érte bolondóva. Vett neki háromezer koronás órát, ezerötszáz koronás nadrágot, mindenáron hozzá akar menni. Oszt mondom én Böskének: hadd őt, csinájjon, amit akar. Most téged kerget, akkor meg legalább kergetné az asszonyt is, meg a lánykákat is. Valami bolond elvált asszony lehet az, gyerekekkel. Csöppet tyuki-tyuki. Elhagyta őt az ura, és mindenáron csak menne férjhez. Matyo oda nem akar menni, a nő meg ide nem akar jönni, otthon nagy kertje van neki, almát árul, sok pénze van, jól jönne neki a Matyo, dolgozna a kertben, metszené a gyümölcsfákat, meg szedné az almát. Elkelne neki a férfikéz minden szempontból. (…)

Hát egyszer jön hozzám Böske teljes hatalomval. Isten faját, mondom neki, hát mit akarsz. Már bedagasztott, mondja, de nincsen miben sütnie. Hogy nincs olaja meg zsírja. Fő, hogy bedagasztott. Meg gáza sincs, meg vize sincs, nem vezettette még be magának. Pénzbe kerülne. Kétszer megsütöttem neki, megesett a szívem rajta. Hova rakja a pénzt, hova nem, nem tudom. Nekem is visszaviszi a postás a felét, mondom is neki, mit gondúsz, én nyugodtan adakozhatok? A szomszéd is nevette. Magától hordja a kalácsot? Három vassal is sütött. Megszánja őt az ember, de hogy mindig így legyen!

Böske mesélte, hogy nemcsak ő van így a veréssel, Mancit is verik. Hát jöjjön ide aludni a Manci is, mondom neki fejcsóválva, gyertek ide mind aludni, bánom is én! Van elég ágyam.

Aztán egyszer kijött egy rendőr, hogy kivizsgálja, ki kit ver. Háromcsillagos rendőr volt. Gyüjjön ide alunnyi maga is, mondtam neki, de csak nevette. Akkor biztonságban érezném magam. Nekem se kutyám, se macskám, semmim sincs. Csak néha csöngetnek butaságokkal. Már bánom is, hogy felszereltettem a csengőt. Le fogom verni.

Méregből beírattalak tanúnak, mondta aztán nekem Böske. Mérgedben fel is akaszkodhattál volna, feleltem neki erre. Hozzám többet ne járj, én be nem engedlek többet, mondtam. Mehetsz tőlem aludni a kutyaólba is. Most már kinézek az ablakon, és ha meglátlak, bizony ki nem nyitom.

Én megmondom neked kerek perec, itt csöngethetsz akármikor, zörgethetsz szakadásig, ki nem nyitom a kaput. Aludj a sopában. Ha Matyo agyonüt, agyon leszel ütve. Addig meg etesd csak őt, hogy jobban tudjon húzni a hajadnál fogva. Én a börtönét nem fogom fizetni, mondja Böske, inkább legyen itthon. Hisz ott dolgoztatják őket, nem neked kell fizetni, magyaráztam neki. El van ez az asszony teljesen tévelyedve.

Én már nem is húzom fel magam ezek miatt. Mindig csak kölcsönkérnek, ebben a faluban ez így szokás. Múltkor mentem a szomszédba a villanymelegítőért, mert eszükbe nem jutna visszaadni. Hát még mindig nem adtam vissza?, meresztett nagy szemeket a szomszédasszony. Hát nem, feleltem. Már egy éve. Biztosan nem vittem neked vissza?, kérdezte hüledezve. Hisz mondom, hogy nem, kiáltottam rá, és ha most nem jöttem volna el érte, akkor lett volna két éve is, hogy nálad van. Azt gondolja, hogy azért jöttem, mert visszahozta? Aztán előkereste valahonnan, és hazavittem. Nem adom én már azt kölcsön senkinek. (…)

Na de Böske már mindennek a teteje. Egy dolgot tud, de azt nagyon: kölcsönkérni. Hol egy zacskó vaníliacúkort, hol egy kanál paprikát, egy pohár ectet. Meg tét, meg túrót. Ha itt nem kap, megy tovább. Aztán azok, akiktől kér valamit, állnak a kapuban, hátha jön az üzletből, és elkérhetik tőle a tartozásukat. Ha vett, visszaadja, hogy újra kérhessen. Csak délben jár kéregetni, amikor be van csukva a bolt. Élesztőért jöttél? Hát egy órája még nem tudtad, hogy kalácsot sütsz, amikor még nyitva volt az üzlet?, kérdem. Rafinált asszony, de rajtam nem fog ki. Kereket rakok a házamra és eltolom a part alá, aztán kereshet.

Mesél a múlt, AB-ART Kiadó, Pozsony, 2006, 62-67. oldal

 Böske jen tak halabala ustele a hurá do světa, jen aby doma nemusela zatopit. Sní si skrojek chleba se sádlem anebo kousek klobásy jen tak bez chleba, ani jitrnici si neohřeje a sní ji studenou. Nebo si usmaží vajíčko a je najedená. Zapije to pěkně vodou nebo vínečkem a jde se zahřát zpátky k sousedce. Kdykoli k ní zajdu, nikdy není doma, vrata má pokaždé zavřená.  Večer si vleze do postele tak, jak je, oblečená, jen aby nemusela naložit do kamen. Na zimu si koupila třicet metrů uhlí, tuhle mi tu naříkala, kolik ji to stálo! Jenomže co to je třicet metrů uhlí! Tolik já protopím za týden!

Prochodí radši půl světa, než aby seděla doma v té zimě. U jiných se ohřeje a pěkně se teplem naseje, jako velbloud vodu do hrbu si to nastřádá, a doma už to nějak vydrží, sní skrojek chleba a vleze si pod duchnu. To když není doma Maťo. Protože když má kluka doma, musí mu vařit. Jenže Maťo je doma jen málo, pořád je na protialkoholním. To o svátky byl doma a zase se zlil, jak zákon káže. Však jsem taky Bösce říkala, starého psa novým kouskům nenaučíš. (...)

Když zrovna není v léčebně, stejně ho pokaždé odvezou do nemocnice, někam na psychiatrii. Tam ti je jedna ženská, která je do něj celá pryč, úplně blázen. Koupila mu hodinky za tři tisíce a kalhoty za patnáct set a že se za něho vdá. Povídám, Böske, jen ho nech, ať si dělá, co chce. Teď prohání tebe, pak aspoň bude prohánět taky ji a její holky. Asi je to nějaká bláznivá rozvedená ženská, s dětma na krku. Trošku na hlavu. Manžel ji opustil, ale vdávala by se natotata. Maťo k ní nechce, a ona zas nechce sem, poněvadž má doma velkou zahradu a prodává jabka. Spoustu peněz jí to vynese a Maťo by se jí hodil na práci, že by jako stromy rouboval a ty jabka česal. Mužská ruka by jí neškodila, ať se to vezme, jak se vezme. (...)

To ke mně tuhle Böske přiběhla, celá splavená. Pro Kristovy rány, co se děje, povídám jí. Ona na to, že prý zadělala, a že nemá na čem péct. Že nemá olej ani sádlo. No hlavně, že zadělala. Vždyť nemá ani plyn, ani vodu, ještě si to nenechala zavést. To se ví, to by něco stálo. Dvakrát jsem jí upekla, bylo mně jí líto. Kam ty peníze dává, kam ne, to já nevím. Mně taky odnese pošťák půlku hned zpátky, říkám jí, myslíš, že já mám na rozdávání? I sousedka se tomu smála. Tak od vás nosí ty koláče? Upekla snad tři plechy. Člověku jí přijde líto, ale aby to takhle chodilo pořád!

Vyprávěla Böske, že prý není sama, koho bijou – Manci taky. Tak ať sem přijde spát i Manci, povídám jí nevěřícně, jen sem klidně přijďte všechny, pro mně za mně! Postelí mám dost.

Jednou dokonce přijel policajt, aby vyšetřil, jak to s tím bitím je. Tři hvězdičky měl. Jen k nám přijďte taky spát, povídám mu, ale jen se smál. To bych se cítila jinak v bezpečí. Vždyť nemám psa ani kočku, nic. Občas jen někdo zazvoní s nějakou hloupostí. Lituju, že jsem si nechala namontovat ten zvonek. Půjdu a rozmlátím ho.

Ve vzteku jsem tě nechala zapsat jako svědka, povídá potom Böske. Ve vzteku ses mohla třeba pověsit, já na to. Už mi sem víckrát nechoď, já už tě sem stejně nepustím, povídám. Můžeš si jít spát pro mě za mě třeba do psí boudy. Odteďka se radši pokaždé podívám z okna, kdo to zvoní, a jak tě uvidím, tak neotevřu, to si můžeš být jistá.

Já ti to řeknu na rovinu, tady můžeš zvonit, jak chceš, a bouchat na vrata třeba do roztrhání, já ti dveře neotevřu. Spi si třeba v kůlně. Když tě Maťo zabije, tak tě zbije. Jen si ho zatím klidně krm, ať tě pak může lepší za vlasy tahat. Nebudu mu platit basu, povídá Böske, to ať už je radši doma. – Ale vždyť tam musí pracovat, ty to platit nemusíš, vysvětlovala jsem jí. Ta ženská je prostě úplně zmatená.

Já už se kvůli tomu ani nerozčiluju. Pořád si jenom někdo něco půjčuje, v téhle vesnici už to tak chodí. Tuhle jsem šla k sousedce pro elektrický ohřívač, protože ji ani nenapadne, aby mi ho vrátila. To jsem ti ho ještě nevrátila?, vyvalila na mě oči. No ne, povídám, už je to rok. Určitě jsem ti ho neodnesla zpátky?, ptala se užasle. Vždyť ti říkám, že ne, řvala jsem na ni, a kdybych pro něj nepřišla teď, tak by tu byl třeba dva roky. Nebo měla zato, že jsem pro něj přišla, poněvadž mi ho už vrátila? Pak ho odněkud vyhrabala a já ho odnesla domů. Už ho nikomu nepůjčím! (...)

Ale ta Böske, to už je vrchol všeho! Jednu věc umí moc dobře, to jo: půjčovat si. Jednou sáček vanilkového cukru, jednou lžičku papriky, skleničku octa. A mléko, a tvaroh. Když nepochodí tady, tak jde o dům dál. A od koho si něco půjčila, ten pak stojí ve vratech, jestli nejde z obchodu, aby jí mohl o dluh říct. Když něco koupila, vrátí to, aby si mohla zas půjčovat. A chodí si půjčovat jenom v poledne, když mají v obchodě zavřeno. Kvasnice bys ráda? Copak před hodinou ještě netušilas, že budeš péct koláč, když měli v obchodě otevřeno?, ptám se jí. Jo, je to ženská mazaná, ale ne mě si nepřijde. Dám si radši kolo na dům a šup s ním pod břeh – to si mě pak může hledat!

(Přeložila: Tímea Pénzes, lektoroval: Jiří Zeman)