Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Pénzes Tímea: Mindig akad dógom

Pénzes Tímea portréja

Mindig akad dógom (Magyar)

„Rózsi nenének”

Beleverik a csőrüket azok a marha tyúkok a paradicsomba, és kilyuggatják. Meg vannak bolondúva, a régiek már ötkor betápászkodtak, ezek meg még fél tízkor is kapargásznak a kertben, lecsipedik a kukoricámat is. Nem is nőtt meg nagyra, most meg már nincs is rá esélye, úgy veszem az árustól, ha megkívánom. De a szemeket is csak kiskanállal kaparom le, nem tudom lerágni, miőte nincsenek fogajim. A kecskecsöcsű szőlő is érik már, de egy egész fürtöt én meg nem eszek, két szem szőlőt a számba dobok, annyi elég is. Se a bort nem ihatom, se a szőlőt nem ehetem a cúkrom miatt, de szeretek vele dógozni, mindig tiszta a kertem. Én ásom, én kapálom, én öntözöm, oszt a bort a vejem issza meg. Ezért persze nem érdemes basztrigáni vele. Múlt héten is bekapátam, erre jött az a marha eső, és csupa pipanc lett. Nem is tudom kihuzigáni, mert kijön vele a krumpli is. Sarlóval kell óvatosan kiverni, nehogy leessen a magja. Dolog, az van vele! Nem bírtam a permetet se hordani a hátamon, beleraktam egy kannába, felcipeltem a sorok közé, és seprővel fröcsköltem a leveleket. Bespriccöltem gáliccal, csak úgy kéklett-fehérlett a szőlő! Akkor jó vót, hogy nem esett, de már elkőne az eső a tökeimre, mert azok se bírnak nőni. Harmadszorra jöttek ki a magok, előtte hiába ültettem el kétszer őket. Virágozni virágzik, de amikor leesik a virágja, nincs alatta semmi termés. Nincsenek-e méhek, vagy mi a menkő? Van a gödörben egy kis ganaj, idáig talicskával kihordtam a kertbe, jól megganajoztam, de már a kezem is fáj, nem vagyok én húszéves! Tán nincs eléggé megtrágyázva.

A dinnyém se jött ki rendesen, azt is vennem kellett. Vásároltam sima hajú dinnyét, de nem volt íze, aztán rapancos hajút is, hátha édesebb, de az se lett jobb. Piros dinnyét is vettem, minden percen jártam tőle a vécére, akár a cseresznyétő. Nem való nekem ez se.

Rózsi, nem sajnálsz gyümölcsért annyi pénzt, kérdezik? Se cigarettázok, se iszok, és ha megkívánom a paradicsomot télen-nyáron, hadd költsek rá. Nem vág az a kis péz fődhöz! Ha megkívánom, decemberben is megveszem. Meg a karfiolt. Nem nagyon kőtök magamra, de azért hetente egyszer megveszem magamnak, amit megkívánok. Minden másnap főzök, ha egyedül is vagyok, enni kell. A hering nagyon drága, meg a skatulyás halak is. De néha megveszem. Mások beisszák meg elszívják az árát, nekem ez esik jól.

Reggelire fokhagymát, kékhagymát, paradicsomot meg paprikát szeletelek fel, kis olajjal leöntöm, és azt eszem. A hagymát megdöngetem, kicsit kinyomom a levét, így már el tudom az ínyemmel rágni. Minek mindig húst enni! Nagyon sok hagymát gyuggattam a fődbe, és győztem is enni! A hagymát már cíbosan kihúzkodom, nem is bírom megvárni, hogy megnőjön, alig lett valami a bennyába, épp csak a talaja lett eltakarva. Megeszem, mielőtt eltenném télire. Napközben leveszek egy almát, egy szivát, de annyi van mindenbő, hogy nem győzöm befőzni. A nyári alma hamar romlik, kannaszám hordom a ganajba, lefújja a fáról a szél. Pedig olyan jó illata van, ha mégy el mellette, még beszívni is jó! Vagy megfőzöm, megcúkrozom és fahéjat szórok rá, az aztán igazán finom! Este meg csak tejet iszok. A gyomrom mégis egyre nő, pedig nem eszek semmi kövéret. A kötény sem érte be a gyomromat, hát szétfejtettem. Mit tudják az emberek, hogy így kell neki lenni vagy amúgy! Annyira szorított!

Ha lefogynék, öt szoknyát is fel tudnék venni, de így begombolni se tudom. Ki van bennük dülledve a hasam, be se érnek. Kicsit megapadhatna. Mondjuk az is igaz, hogy a hűtő tetején van mindig nápolyi, néha kínomban eszek is belőle párat.

 

Már korán reggel kinyínak a szemeim. Megetetem a tyúkokat, eszek, főzök, összemosogatok, kisöprök. Ha borút idő van, ásítozok, ha meg esik az eső, lefekszek.

Így megy el a napom. Reggeltől estig ide-oda botlogálok, oszt sötétedéskor ki is vagyok nyiffanva.

Mert az üzlet sincs közel, lemegyek a faluba, és mire leérek, nem tudom, mit akarok venni, hát feljövök, és olyankor jön az eszembe, és mászhatok le megint. De néha lent az eszembe hozzák a kasszánál, azt az árut meg, amit szeretek, félreteszik. Nem akar ilyet vagy amolyat?, kérdezgetik. Aztán végül annyi mindent veszek, hogy a húzogatós kocsimat teljesen telerakom, jól le is kopott az alja. Hát már nem is használhatom, mert nem azért rakom bele az árut, hogy útközben kipotyogjon.

Oszt beszélek a népekkel, és megtudom, milyen nagy bajok vannak. Ilyenkor hálát adhatok az Istennek, hogy megvagyok, ha magam is vagyok, kutyával-macskával kibeszélem magam, és jobb a lelkemnek.

Legalább az állatok itt vannak. A macska is alám mászik folyton! Néha ráöntöm a maradék tojást. Micsinájak? Ide mászik alája, amikor az udvarra öntöm. Majd lenyalják egymásról. Már a harmadik függönyömet akaszgattam ki, lerepegette a marha macska. Véletlenül becsuktam őt, és ki akart menni az ablakon.

Amikor megellett, vittem a kiscicákból mindenki kertjibe. Reggel tettem be őket a kerítésen, mire betántorogtak, dél is volt tán. Viszem a Mikulás csomagot, mondtam a szomszédnak, szétrakom a kertekbe. Sajnáltam őket megfojtani.

A szomszéd kicsi gyereke meg energiás a macskaszőrre. Kapott injekciót is.

A kutya is megvan néha bolondúva, nem enged ki a házbú, csak ugat. Néha a szitán keresztű jó kanna vizet ráöntök, hogy elfusson. Nem is áll meg, csak a fa alatt. Olyan szomorú szemekkel bámul rám, ha kikergetem! A zöngéstől a világból is kifutna. Néha megbotlok benne, rálépek a lábára, erre majd megharap! Hát ő jött a lábam alá, és még neki áll feljebb!

Szerencsére bajom nincs, csak a cúkrom, de régen majd meghaltam, a vakbelem össze-vissza volt csavarodva a sok görcstől, aztán véletlenül az eremet is elvágták, csupa vér voltam, és persze sárgaságos nőtől kaptam vért, hát a sárgaságot is megkaptam.

Amúgy én nem törődök annyira magammal, nem kenegetem meg cicomázom magam. Nem is óvom magam semmitől. Legyen dolog, az a legjobb. Ha van nyomás a kútban, akkor mosakszok, ha nincs, csak lavórból lemosom magam. A hajamat is mindig csak fiúsra vágatom.

 

Most már az anyám sincs velem. Amikor a lábujjairú nyírtam a körmöket, úgy be vótak nőve, olyan nagyok vótak, mint egy vadmacskának, tönkre is ment az olló. Szabóollóval nyírtam utána. Sok kínom volt vele, fogytam le agyáre. Maga hamarabb elmegy, mint az anyja, mondta az orvos. Anyám vérnyomása jobb volt, mint egy húszéves leányé. Folyton ment vóna, mindig szedelőzködött. Odaraktam őt a fürdőszoba szomszédságába, hogy könnyebben kijárjon vécére, de a kannába pisát, mert a vécé lyukas volt szerinte. Mitől félt? Hogy valaki kihúzza a másik oldalon? A kórházban is a szemetes kasba végezte a dógát, a nővérkék mesélték.

Aztán felhizlaltam, nagyon meg is gyomrosodott. Nevettük őt, hogy forrón eszi a kalácsot. Ő meg azt hitte, azért nevetjük, hogy megnevettessük, és ne tudjon enni, több maradjon nekünk. Még jobban ette, aztán olyan rosszul lett a forró kalácstól, hogy hányt tőle.

Én is egyszer megettem a tejfölös reszelt uborkát, olyat előtte nem ismertem, csak savanyún szoktam, és bizony azt hittem, hogy kihányom a hurkáimat.

Itt volt nekem egy időben legalább a Fero, az megállás nélkül szórakoztatott, nekünk csak a mosolyt meg a nevetést kellett adni a beszédjihez. Meg tudta vakarni a lábával a füle tövét meg az orrát. Ha meglátnád a tévében, fél másodperc alatt megnyomnád a gombot, úgy betojnál tőle! Látszik, hogy nem komplett az agyáre.

A katonaságon is játszott színjátszókörben, itthon is folyton harmonikázott valaki ablaka alatt. Mindig megsajnálják és behívják egy pohár borra. A falunapokra is jelentkezett.

Amikor meghalt, megörökölte a testvére a szőlejét. Az meg mind leszedte a rézdrótot, és kivágta az összes tőkét. Annyit jelentett neki a munka. De Fero visszajár, és éjjel jól meghuzigálja az öccse haját. Ez a büntetése. Az öccse becsukta a szemét, de úgy is látta.

Az a Fero annyire szeretett viccőködni, hogy pálinkásüvegben hordta az ásványvizet. Bement a kórházba, oszt abból itatta le az öccsével a gyógyszert. A nővérkék riadtan kapták ki a kezéből az üveget. Azt hiszik, hogy pálinkával itatom a beteget?, kérdezte nevetve. Kicsit meg is locsolta vele a bátyját, a nővérek meg sipítozva rohangásztak. Mit lehet tenni, nem szerette a műanyagüveget. Arra jobban rátapadnak a baktériumok, mondogatta.

A tiszta kabátját, ha orvoshoz ment, táskában vitte, hogy ha elesne, ha elterűne a fődön, ne koszolja be. Tisztán nem látta azt senki!

Furákat tudott mondani. Hogy olyan helyekre utazott, ahol nincs állomás.

Mesélte, hogy egyszer egy ribanc elkezdett vele kötözködni a vonaton, azzal ugratta, hogy maga ugye kelet-európai. Ő meg nagy kerek szemekkel ránézett, és azt felelte: nehogy azt hidd, hogy megijedek a nagy szempilláidtól! És azzal átült máshová.

Egyszer valaki felkérte az öccsét, hogy ássa fel a kertjét. Felásott egy kis darabot, jól szétmorzsolgatta a kezében a talajt, és szétszórta a kertben. Ez volt a nagy ásás! Ráhúzta a fődet a fűre, hogy ne zöldelljen. Nem szeretett semmi újat kipróbálni. A munkával is így állt.

Vett motorfűrészt jó drágán, szétszedte, megolajozta, aztán nem tudja összerakni. Nagy fittyomre megvette! Sok olyanja van, ami megtetszett neki, és nem használta. Mérgében eltörte a kaszálógépet.

Majd elmegy terroristának. Oda is csak eszetlenek mennek.

Oszt otthon csak úgy ivott, hogy két pohár volt előtte, de máshol is ezt kérte. Néha kergetőzött. Hogy a manók kergetik. Be kell csukni a pálinkás üveget, mondtam neki, onnan jönnek ki a manók!

A bagólegyet gombostűre szúrta, és csak nézte, ahogy búg.

A mulatságban meg úgy táncolt, mint az isten csudája.

Egyszer felküldött a fára szivát szedni. Mondom, nem megyek. Nem szégyelli magát, fiatalasszony létére, ripakodott rám. Nem megyek, szédülök, de mégis felmentem, bele is estem a vasvillába, begennyesedett a lábam. Féleszűre sose hallgass!

Bezzeg a trotyi autót hogy rendbe rakta! Igaz, többet tolták, mint mentek vele. Búgott, mint egy helikopter. Egyszer mondták, hogy meghal, de úgy feléledt! Csoványba nem csap a menkő!

Inni is szeretett, meg szívta minden percen a cigit. Amikor a szőlőben a sorokban volt, lehetett volna utána söpörni a cigarettavégeket. De nem láttad őt gyakran munka közben. Aludt dílig, feltápászkodott, nem törődött semmivel. A nehessíg gyüjjön rá!

Ilyen ez a Fero öccse, beszlopál, állni se bír, tör, zúz, ver mindent. Ha tunná, hogy mi elege. De nem. Beledugja az üvegbe a csőrit, és egy-két liter nem elég. Legalább lefeküdne, de itt ijesztget mindenkit. A lánykák rikojtoznak vagy bújkának előle. Kivágatom a szőlőt, aztán fel is út, le is út. Ehhez én szokva nem voltam, nagyapa, ha meg is itta, cirkuszt nem csinált.

Ő hirtelenbolond. Mert amikor iszik, akkor mindenki buta, csak ő a nagyon okos. Persze diplomája nincs róla. Először építkezésekre járt, de nem tetszett neki maltát keverni, aztán ment mesternek, lett magánvállalkozó, mindent kipróbált, volt éjjeliőr, de mindenhol nagy volt a pofaja, pedig sok helyen olvashatott is, kussoghatott is, másnap meg délig dögőt. Ez se tetszett neki. Mégis hova akar menni? A paradicsomba? Anyja sem szólhat neki, meg van hajolva, majd a földet túrja az orrával.

Sehol sem fogja bírni. Egy-két nap után besokall. Elszokott a munkától. Nem is volt mitől elszoknia.

Üsse meg a menkő, láttam, hogy se úgy van, se így van, megcsinálhatta volna inkább a házam tetejét. Beszerezte a palát, kifizettem, de fel nem rakta. Hívtam hát fiatal legényeket, egy céget, azok más anyagot hoztak, szépen megcsinálták. Az öreg pala meg itt áll halomba, nem adja el. Semmi akaratja.

Otthon van hetekig, feljön, körülnéz, de nem nyúl semmihez. A radiátorok égnek, nincs bennük víz. Kiég egyszer, kilyukad, oszt nézhetek. De le se basztringózza.

Amikor esik, letörlöm a polcokat, a falakat, vagy porszívózok. De elbasztringózott a porszívóm is. Taszigálós porszívóm volt, nem szívta, hanem fújta a port. Vagyis elöl beszívta, hátul meg kifújta. Még csúnyább volt a lakás porszívózás után, mint előtte. Minden porosabb lett. Hogy nem jól raktam össze! Dehogynem! Jól földhöz csaptam.

Sokszor el van esve a kedvem mindentől. Pedig már nem kell sokra költenem, ágyhuzat és ruhaféle nekem már nem kell, de van áram, gáz, víz, szemétadó, házadó, kertadó, rádióadó.

A tetőt pedig igazán megcsinálhatta volna, megfizettem volna érte, de nem akarózik neki a munka. Mer’ csurgott be a víz, végig a nyakamba meg a szekrényimen, a falakon, hát tönkrement volna a ház, ha beáznak a falak, meg a berendezés is. Felraktam a palákat, jött egy kis szél, megint lefújta. Ami a halálomra volt félretéve, a temetésre, azt a tetőre költöttem. Sírkövem, keresztem már van.

Munkásokat kellett megfogadnom drága pénzért, és amikor a tetőm csináták, ott énekeltek a ház hegyében, pedig nem is ihattak, mert különben leszédülnek, és nem kapnak biztosítást. De kérdezték az utcán, mit adtam nekik inni. Hát mit adtam vóna? Ásványvizet, attól van olyan víg kedvük. Már végre nem úgy kell kelnem, hogy kannákat meg vödröket keresek, lavórokért futok.

Mindennap virslivel, mustárral, kávéval vártam őket, délben rántott hús volt vagy bundás kenyér. Úgy ették, ahogy sült, meg se várták, hogy kihűjön. Sokan nem vendégelik meg őket, de nem vág fődhöz az a kis píz, és láttam, milyen elégedettek és jókedvűek lettek attú az íteltű.

Most meg fizethetem a kölcsönt. Az ördög mindig olyan helyre szarja a pízt, ahova nem kell. Valaki alapoktól kezdve kölcsönre építi a házát, még a gyerekei is fizetni fogják. Más meg már a gyerekeinek épít, sőt kettőt is. Nem mintha irigyelném, mert van, aki megdógozik érte, más meg nem bír zöldágra vergődni.

Az ember, ha csöppet körbepanaszkodik, könnyebb lesz neki, még ha nincs is segítség.

 

A nagyapa is megitta a magáét, meg parancsolgatni is tudott, de a varráson kívül keresztül szalmát nem csinált. Amikor megjöttek a vendégei, már kiabálta, hogy kínáljam meg őket. Kínáld meg őket te!, kiabáltam vissza. Jöttek, mint a seregélyek, amikor megnőttek a kacsák meg a disznó. Dolgoztam, mint egy rabszolga, neki meg folyton azon járt az esze, hogy kínálgassak. Miből kínálgassak folyton?

Amikor munkába indult, megkért, hogy pucoljam ki a cipőjét. Hát az enyémet ki pucolja ki? Mindenki pucolja ki magának! Lemostam, kibokszoltam, mire azt mondja, nem úgy kell, le kell róla alaposan kaparni a koszt. Ez volt az utolsó, hogy kipucoltam neki. Lerugdálta a lábáról, és aszonta, pucold ki. Csak azt az egy dolgot kellett volna megcsinálnia, nekem meg ezer dolgom volt, hogy szét kellett szakadnom.

Ebéd után kinyújtotta a kezét, de nem szólt, hogy törlőrongyot kér. Mögötte lógott, elérte volna. De ő csak kinyújtotta, de egy szóval nem mondta, hogy mit akar. Úriember volt. Csak kitárta a karját, te meg találd ki a kívánságát. Csak azt tudta a konyhában, hogy rakjam elibe. Minden nap tiszta inget vett. Csak kávét tudott főzni.

Az volt a szép idő, amikor brigádra jártam, és nem kellett se főzni, se mosogatni. Csehországban vótak a jó sörök! Itt árpából meg búzából készítik, de ott komlóból is. Itt a fele sör, a fele hab, de ott rátöltöttek, amikor a hab leülepedett.

A nők munka után folyton imádkoztak, és engem is böködtek, hogy imádkozzak. Te már dögősz, állapították meg. Dehogy döglök, imádkozok, hazudtam. Dehogy imádkozó! Korán kell kelni, imádkozzunk majd a földeken, javasoltam nekik. Éjjel is néha kint maradtam, aztán csodálkoztak, mennyi gabonát kaptam.

Aludni manapság már a faluban sem lehet, este itt rikojtoznak, ordibának, röhögnek, jóformán nem is legények még, be vannak rúgva, mint a kapa, tizenöt évesek, ha vannak, lányok is, öklendeznek a futballpályán. Orrlyukukban karika, pupekjukban karika, kapcsostűvel kéne a seggük partját is összekapcsolniuk. Szoláriumba járnak, ami veszélyes, meg tetoválást csináltatnak. Láttam olyat, hogy a hátán egy nő ül vagy fekszik. Mi szépség van azon? Legalább fizetnének azért, hogy ott van folyton a hátán. Még azért is haraguszok, hogy megcsíp valami és var marad utána. Nem való az ilyesmi a testre. Régen is milyen oltások voltak! Ha nem volt az oltás után piros a bőr, jól megpaskolták, megkapargatták a toll hegyével, hogy ha újra oltják, biztosan piros legyen. Be is lázasodott tőle az ember. Ezek meg saját akaratukból döntenek így. Egyik kígyót akart a karjára, és majd beledöglött. Meg van, aki befonja a szakállát, mint egy kecske, telerakja gyönggyel. Amikor gyűn erre, a gyomrom felfordul.

Nem értem én a fiatalokat, minek találnak ki ilyen bolondságokat. Meg a párjukat is hogy választják! A piciny asszonyok mind pózna emberekér’ vannak oda. A hónaljukig sem érnek. Nem látnak? Vagy mi az isten mennyköve?

Aztán itt a maffia is! A múltkor fölfordult a maffiavezér egy csónakkal, nem engedték megnézni őt, hogy olyan csúnya az arca, hogy aki látná, élete végéig rosszakat álmodna. Maradandó élmény lett volna. De lehet, hogy csak megszökött, és más feküdt a koporsóban. A másiknak meg szilonzacskóban temették el a beleit, a többi szétégett, a gyűrűje is leolvadt az ujjáról. Rágyújtották a házát. A harmadik meg autóban égett meg, autóstul temették el, mert nem tudták belőle kiszedni. Jó nagy sírja lett!

A pajtijai meg bordó ingben, bordó cipőben voltak a temetésin. Normális ember az ilyen? Érdekesen voltak megnyírva, és kántort se hívtak.

A kezeit is el kellett törni. A kezeit hamarabb el kellett volna törni, akkor nem tész ennyi rosszat.

A kislányának azt mondták, az apja az égben van, és nem jöhet haza, nem látott se koporsót, se gödröt, csak kivittek egy fehér galambot és eleresztették.

Így élek én kutyástól, macskástól, mindenki kihal körülöttem. Ritkaság, ha álmodok, mert nem tudok aludni, így álmodni sem. Nincs lakat a kapumon se, berozsdásodott, hát leütöttem. Néha szellőztetek, legyen friss a szoba vagy kirakom a paplanokat, dunyhákat. A tollú összecsomósodik, ha nincs kirakva. De arra is vigyázni kell, csak felügyelet alatt szabad! A szomszéd asszony kiszellőztette a tűző napon, és meggyúlt neki!

Egyik nap főzök, másnap meg eszem a maradékot, hogy motozhassak odaki a kertben. Megcsinálok ezt-azt a ház körű, és elmegy az idő. A szomszédokhoz is beszólok néha, de semmi se érdekli őket, így sokáig el lehet élni. Én sose unatkozok, mindig akad dógom. És bizony addig a jó. Amíg nem ülök ölbe tett kézzel.



FeltöltőPénzes Tímea
KiadóKalligram folyóirat
Az idézet forrásaKalligram folyóirat, XIX. évfolyam, 2010. február, 36-40.
Könyvoldal (tól–ig)36-40
Megjelenés ideje

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán
Belarusz
Bolgár
Katalán
Cseh
Dán
Német
Görög
Angol
Eszperantó
Spanyol
Észt
Finn
Francia
Ír
Galego
Ógörög
Horvát
Örmény
Izlandi
Olasz
Latin
Luxemburgi
Litván
Lett
Macedon
Máltai
Holland
Norvég
Provanszál
Lengyel
Portugál
Román
Orosz
Szlovák
Szlovén
Szerb
Svéd
Török
Ukrán
Jiddis

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap