Petőfi Sándor: Ismét könny!
Ismét könny! (Magyar)Azt hittem, hogy szemembül a sors Örökre számüze, S ismét pillámon vagy, sötét Fájdalmak fényes követe!
Alig vidultam a boldogság Nyájas napsúgarán, Ismét felhő takarta el, Mely önti záporát reám.
De nem, nem zápor ez; csak egy könny, Egy könnycseppecske csak, És mégis kínosabb talán, Mint volna egy egész patak.
Oh sírtam én már, sokat sírtam Miattad, szerelem, És siratálak tégedet, Szegény pusztúló nemzetem.
De ennél keserűbb könyűt még Nem ejtettem soha, Sem érted, égő szerelem, Sem érted, hamvadó haza.
E könny, mint a tüzes vas, mint a Pokolnak lángja, süt... Irtóztatón, irtóztatón Orromba ment a pípafüst!
Szatmár, 1847. augusztus
|
Kérjen fordítást! |