János vitéz (részlet) (Magyar)
Tüzesen süt le a nyári nap sugára Az ég tetejéről a juhászbojtárra. Fölösleges dolog sütnie oly nagyon, A juhásznak úgyis nagy melege vagyon.
Szerelem tüze ég fiatal szivében, Ugy legelteti a nyájt a faluvégen. Faluvégen nyája mig szerte legelész, Ő addig subáján a fűben heverész.
Tenger virág nyílik tarkán körülötte. De ő a virágra szemét nem vetette; Egy kőhajtásnyira foly tőle a patak, Bámuló szemei odatapadtanak.
De nem ám a patak csillámló habjára, Hanem a patakban egy szőke kislyányra, A szőke kislyánynak karcsu termetére, Szép hosszú hajára, gömbölyű keblére.
Kisleány szoknyája térdig föl van hajtva, Mivelhogy ruhákat mos a fris patakba’; Kilátszik a vízből két szép térdecskéje Kukoricza Jancsi gyönyörűségére.
Mert a pázsit fölött heverésző juhász Kukoricza Jancsi, ki is lehetne más? Ki pedig a vízben a ruhát tisztázza, Iluska az, Jancsi szivének gyöngyháza.
„Szivemnek gyöngyháza, lelkem Iluskája!” Kukoricza Jancsi így szólott hozzája: „Pillants ide, hiszen ezen a világon Csak te vagy énnekem minden mulatságom.
Vesd reám sugarát kökényszemeidnek, Gyere ki a vízből, hadd öleljelek meg; Gyere ki a partra, csak egy pillanatra, Rácsókolom lelkem piros ajakadra!”
„Tudod, Jancsi szivem, örömest kimennék, Ha a mosással oly igen nem sietnék; Sietek, mert máskép velem rosszul bánnak, Mostoha gyermeke vagyok én anyámnak.”
Ezeket mondotta szőke szép Iluska, S a ruhákat egyre nagy serényen mosta. De a juhászbojtár fölkel subájáról, Közelebb megy hozzá, s csalogatva így szól:
„Gyere ki, galambom! gyere ki, gerlicém! A csókot, ölelést mindjárt elvégzem én; Aztán a mostohád sincs itt a közelben, Ne hagyd, hogy szeretőd halálra epedjen.”
Kicsalta a leányt édes beszédével, Átfogta derekát mind a két kezével, Megcsókolta száját nem egyszer sem százszor, Ki mindeneket tud: az tudja csak, hányszor. Kiadó | Osiris Kiadó, Budapest |
Az idézet forrása | Petőfi Sándor összes versei. 2. kiadás. Osiris Klasszikusok |
|
|
János viteazul (fragment) (Román)
Înflăcărate bat razele de vară Pe cioban, de pe bolta cerească. Este de prisos să bată așa tare, Ciobanul rabdă o căldură mare.
În inimă arde focul dragostei, Cum paște turma la capul cătunei. Până când le lasă oile să pască, El stă pe șubă întinsă în iarbă.
În juru-i mii de flori pestrițe, Dar el nu e interesat de florile; La o aruncare un pârâu curge, Privirea sa doar acolo fuge.
Dar nu la luciu, la apa spumată, Doar la o fată, care stă în apă, La statura zveltă a fetei blonde, La părul ei lung, la forme rotunde.
Fusta ei la genunchi întoarsă, Căci la pârâu ea rufe spală; Din apă abia se văd genunchii, O plăcere pentru Kukoricza Jancsi.
Că ciobanul tolănit în iarbă E Kukoricza Jancsi, în persoană? Iar în pârâu, cine spală rufe, Mărgăritara lui Jancsi, Ilus e.
,,Perla inimii tu, Iluska dragă!'' Kukoricza Jancsi, o apalează: ,,Uite-te aici, căci în lume Doar tu ești vrâjile mele scumpe.
Privește-mă cu ochii tăi negri, Vino din apă, pentru a te cuceri; Ieși la mal doar pentru o clipă, Las sufletul pe buza ta rumenită.
,,Știi Jancsi, aș veni bucuroasă, Dar spălatul vreau să gat în grabă; Mă grăbesc, că am viață grea, Sunt fată vitregă pentru mama mea.''
Astea-s vorbele blondei Iluska, Și rufele spăla harnică, întruna. Dar păstorul se ridică de pe șubă, Se apropie seducător, să spună:
,,Vino porumbiță, vino turturică! Sărutul, apucatul fac acușică; Mama ta vitregă nu-i aproape, Nu-l lăsa iubitul cu o chemare.''
A scos-o pe fată cu vorbe gingașe, I-a prins talia cu ambele brațe, Cât a sărutat-o, nimeni nu știe, Cel ce știe tot, numai ăla știe.
Feltöltő | Csata Ernő |
Az idézet forrása | János viteazul - volum - ediție bilingvă |
Könyvoldal (tól–ig) | 21-23 |
Megjelenés ideje | 2023 |
|