Petőfi Sándor: Képzetem
Képzetem (Magyar)Még mit nem mondanak! Hogy az én képzetem Alant jár, magasra Föl nem röpíthetem. Lent jár a föld szinén, Ha ugy tartja kedve, Sőt a föld alá is Van gyakran sülyedve; Mint buvár, sülyed a Mélységek mélyére, A legmélyebb tenger: A szív fenekére. De ha mondom neki: "Szállj a magasra fel!" Felszáll s a légben mint Pacsira, énekel. S ha ekkor biztatom: "Még följebb, képzetem!" Vele a sasokat Rendre megkergetem. A sas mind elfárad, De nem fárad ő el, Egy utat kezd a leg- Magasabb felhővel. És a felhőknek sem Társa ő sokáig, Egyenest fölfelé Tör az ég boltjáig, És ha ekkor épen Napfogyatkozás van: Az elsötétedett Nap mellett elsuhan, Elsuhan mellette, Egyet pillant rája, S megkerűl a napnak Elveszett pompája. És az én képzetem Még ekkor sem pihen, Hanem a legfelső Csillagzaton terem, S ott, hol már megszűnik Az isten világa, Uj világot alkot Mindenhatósága - -
Pest, 1845. augusztus elején
|
FordításokFinnRunoni Suonio, Julius Krohn Kérjen fordítást! |