Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Pethes Mária: Le ombre delle parti di giorno (Napszakok árnyai Olasz nyelven)

Pethes   Mária portréja

Napszakok árnyai (Magyar)

mozdulatlan világ hajnal négy óra
fejem alatt egyre emberibbé álmodott
városom a vánkos most már nyugodtan
visszatérhetsz cinkosunk a fasor ahol
karolva jártunk

először a képzelet ébred szavak bújnak elő
a semmi lila fátyla alól és kezed érintéséről
suttognak a tárgyak húsomban tettvágy rezdül
a végtelent nagyítom füzetem kockás lapjain
hogy hozzám közelebb kerülj

délelőtt sejtjeim szelíden játszanak neved
betűivel a helyes sorrendet madárdalárda
örömódája jelzi homlokod horizontján
magasra száll a nap lélegzetem ösvényén
nesztelen gyere észak-északnyugat felé

délben újra fölhangzik bennem a mentőautó
szirénája ami tegnap a Tóba fúlt csavargóért
érkezett már csak a fekete zsák segített rajta
némán sírtam a parton nem tudtam a halál
szemébe nézni közönyösen

délután a várakozás köve ül szívemen az ég
fáradhatatlan vágyunk felhőszirmát bontja
még nem merem elhinni hogy nem képzellek
félek teríteni a vacsorához az asztalon öt szó
árnya kés kenyér szalonna paprika paradicsom



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttp://www.alkoto-haz.hu/

Le ombre delle parti di giorno (Olasz)

mondo immobile sono le quattro del mattino
sotto la mia testa il cuscino è la sognata città
sempre più umana ormai puoi tornare
tranquillamente l’alea è il nostro complice
dove passeggiavamo a braccetto
 
per primo si desta l’immaginazione da sotto il velo
viola del niente sbucano parole gli oggetti
sussurrano del tocco della tua mano nella mia
carne zelo trassale sulle pagine quadrettate del mio
quaderno ingrandisco l’infinito per avvicinarti a me
 
in mattinata le mie cellule giocano con le lettere
del tuo nome l’oda della gioia cantata dagli uccelli
ne è il segno della sequenza esatta sull’orizzonte
della tua fronte il sole si alza in alto vieni silente
sul sentiero del mio respiro verso il nord - nordovest
 
a mezzogiorno in me di nuovo risuona la sirena
dell’ambulanza che ieri è venuta a prendere il
vagabondo affogato nel Lago ormai gli è servito solo
il sacco nero piangevo muta sulla riva non riuscivo
a guardare negli occhi della morte con indifferenza
 
pomeriggio la pietra dell’attesa pesa sul mio cuore
il cielo sboccia i petali del nostro desiderio
indefesso ancora non oso credere che non ti pensi
ho paura allestire per la cena sul tavolo cinque
parole coltello pane lardo peperone pomodoro
 
 
 
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap