Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Pethes Mária: Četrdesetšest redova – za Tamaša Pelija (Negyvenhat sor - Péli Tamásért Szerb nyelven)

Pethes   Mária portréja
Fehér Illés portréja

Vissza a fordító lapjára

Negyvenhat sor - Péli Tamásért (Magyar)

Versekben magasztallak, ajkadra,
hajadra, szemedre büszke jelzőket
találok. Kérkedem: emléked sosem
múlik el. Pedig csak áltatás mindez.

A szó marad fenn, amit füled nem
hallhat már. Te ajtórésen besurranó árnyék!
Hova lesz hajad szabad repdesése,
szemed borostyán izzása, csókod íze?

Mi értelme csökönyösen lépted iramához
igazítani a verssorokat? Elhalt hangod
távoli bizonyság: csak álmaim zúgása
vagy. Hasztalan dolog hirdetni igézeted.

Inkább arról beszélek, hogy a hullott
levelek színében most is szemed és melledre
ömlő véred színét látom. S amíg nyárra
ősz jön, halhatatlanná tesznek a színek.

Átlépted a határt, ahol felbukkan a fény és
felszólítja az árnyékot, jöjjön ki nyughelyéből.

Délelőtt átdőlsz az ablak fénykáprázatán,
felbontod a tüdőmbe jutó levegő színképét:
szivárványatom belélegezlek. Kóborló holdam,
világtalan csillagraj képében követlek. Ott vagy,
a Tóparton, ahol a szél megdönti az olajfákat; hajolnak,
de nem törnek. Látlak egy furcsa felhőjelenségben
és Te is látsz, ahogy mindezt nézem.

Délután lemállik a fénymáz az ablakkeretről,
alámerülsz bennem mint vízbe veszett nyaklánc,
máskor láthatatlan dátum ülsz a fényképeken.
Hallak egy balesetnél összecsődültek sajnálkozó
beszédében, hervadt levelek zizegésében, a szél
táncos füttyében és Te is hallasz, ahogy kimondom:
ez már a huszadik ősz nélküled.

Átlépted a határt, ahol az árnyékból láthatatlan fény
lesz, amit csak a kiválasztottak érzékelnek.

De szó és jel híján is fölismerlek a lépted
nyomába veszett útról, porba veszett
lépted nyomáról, a szélbe veszett porról,
amit az út elnyel mögöttem.

Hívlak Téged a macska óráján, amikor
a fotelben összegömbölyödik az este és
füleli a hársfák mágikus muzsikáját, ha
szív alakú leveleiket kondítja a szél.

Előszólítalak a kutya óráján, amikor
a hajnal sírodat szaglássza és tar
ágakon citerázik a szél: Kelj fel és állj
ki negyvenhat évedért!



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrása http://www.alkoto-haz.hu/negyvenhat-verssor-peli-tamasert/

Četrdesetšest redova – za Tamaša Pelija (Szerb)

U pesmama te celivam, usne, kosu,
oči oholim atributima hvalim.
Razmećem se: tvoja uspomena je
neprolazna. A obmana je to samo.
 
Ostaju reči, koje ti uho više ne može
čuti. Ti preko otškrinuta vrata ušuljajući senko!
Gde li ti izostaje slobodno lepršanje kose,
žar ćilibara u očima, okus poljupca?
 
Kakvog smisla ima stihove tvrdoglavo
sa brzinom tvojih koraka uskladiti? Daleka
stvarnost je tvoj utihnut glas: tek si šum
mojih snova. Uzaludno je tvoj čar oglašavati.
 
Rađe o tome pričam da u boji otpalog
lišća i sad boju tvog oka i krvi šta ti
na grudi teče vidim. I dok nakon leta
jesen stiže, besmrtnim te čini titraj boja.
 
Prešao si granicu gde svetlost izbija i
proziva senku, neka iz skrovišta izađe.
 
Prepodne prekoračiš svetlosnu opsenu prozora,
rastvaraš spektar vazduha šta u moja pluća stiže:
atom duge udišem. U vidu lutajućeg meseca,
oslepljenog roja zvezda te pratim. Tamo si,
na obali Jezera, gde vetar maslinu savija; savijaju se
ali se ne lome. U čudnoj pojavi oblaka te vidim,
a i Ti vidiš, kako sve to promatram.
 
Popodne raspada gleđa svetlosti sa prozora,
u meni poput u vodu palog lanaca potoneš,
drugi put pak na slikama nevidljiv datum si.
Čujem te u govoru ožalošćenih koji su povodom
nesreće okupili, u šumu uvenulih lata, u vedrom
zvižduku vetra i Ti me čuješ kako izgovaram:
bez tebe to je već dvadeseta jesen.
 
Prešao si granicu gde iz senke nevidljiva svetlost
postaje, koju samo izabrani osete.
 
Ali i bez reči i znakova te prepoznajem po cesti
koja se iza tvojih koraka gubi, tvojih u prašini
izgubljenih tragova stopala, u vetru izgubljenoj
prašini, koju iza mene cesta proguta.
 
Zovem Te za vreme mačke, kad
u fotelji veče se sklupčava i čarnu
muziku lipe osluškuje kad vetar
njegove listove oblika srca zatitra.
 
Pozivam te za vreme kuje kad tvoj grob
svanuće njuška i vetar na golim granama
svira. Ustani i istupi u odbranu svojih
četrdesetšest godina.



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttps://feherilles.blogspot.rs/

minimap