Pethes Mária: Távolabb Európától

tengerré álmodja magát a Tó
egy hatalmas felhő ellopja a túlpartot
kabátomra hófehér virágot rajzol a köd
száműzi árnyékom a borús idő
fogságába esett nap
 
a Teremtő szobra kitárja karját
megáldja szavaimat amivel a templomkert
liliomait altatgatom elvarázsolt csalogány
az álom alagútján a Tóhoz szállok
számlálgatom fehér akácfürtjeit lobogtató hullámait
felidézem a kezdet illatát ahol a levegő
réseiben boldog dalnok dalolok
 
ingyen dolgoztam és mégis kidobtak
minden lapból hála a jó istennek így szabad
maradtam nem kellett senki seggét kinyalnom
de mit követtem el hogy olyanná vénült
az arcom mint az élet fáján feledett alma
magam vagyok a visszafordíthatatlan változás
szikkadt bensőmben meddő magok testem
lágyan döndülő dob fájdalmakat rezonál
gerincem rezgési csomóvonal búgattyú-
zúgattyú-pengettyű-csengettyű lármás
hangszer gyógyító hangokra várok