Sámántalanodva (Magyar)
Az öt éve halott Sáfrány Imrének
Maestro,
egyre gyakrabban gondolok rád,
pedig hát én téged
nem ismertelek.
Néhány szervusz a klubban
s a folyosókon,
ennyi ha történt közöttünk.
No, és a beszélgetés
utolsó újvidéki tárlatod
megnyitója után,
a fene sem tudja már, miről.
Vagyis korábban
nem voltunk együtt.
Össze se melegedtünk,
fura betegséged kiringatott
téged a temetőbe,
amit alig találtunk meg
a nagy rohanásban
– mintha értelme lett volna
még a pontosságnak –,
és amiből aztán csak nehezen
keveredtünk ki
idegen sírok között botladozva,
mert egy másik festőt is
felkerestünk.
A fülemben csengtek még a
szomorúan szitáló gyászbeszédek,
és közéjük szorulva,
beléjük gabaljodva
szállt a nagy fehér papír;
valaki utánad dobta.
Mintha csak
ezután hajolnál majd fölé,
vagy inkább mintha mindent
letöröltél volna magad után:
maradjon tiszta a hátrahagyott,
és az egyre szabálytalanabbul
cifrázó nyomok se
zavarjanak minket,
amelyek után úgysincs már
miért iramodnunk,
hisz eddig se követtünk,
és ki tudja,
talán bizony nem is szerettünk,
amennyire egy másikat
szeretni kellene,
hogy nyugodtan elkerülhessük
a temetőket
nem motyogva a lehiggadt időben.
Így gondolok rólad
el-elkujtorgó értelemmel,
mi önmaga köré csavarodva
kúszik a májusi ég
peremén lebukó Napba.
Hova tartozhattál?
És: Ki lehettél?
Amúgy men – nem fájsz.
S már én se fájok,
csak állok és vigyázok:
mi történik velünk.
(1985) Feltöltő | Fehér Illés |
Kiadó | Forum ujvidék |
Az idézet forrása | Át |
Könyvoldal (tól–ig) | 61-62. |
Megjelenés ideje | 1988. |
|
|