Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Radnóti Miklós: Gewaltmarsch (Erőltetett menet Német nyelven)

Radnóti Miklós portréja

Erőltetett menet (Magyar)

Bolond, ki földre rogyván      fölkél és újra lépked,

s vándorló fájdalomként      mozdít bokát és térdet,

de mégis útnak indul,      mint akit szárny emel,

s hiába hívja árok,      maradni úgyse mer,

s ha kérdezed, miért nem?      még visszaszól talán,

hogy várja őt az asszony      s egy bölcsebb, szép halál.

Pedig bolond a jámbor,      mert ott az otthonok

fölött régóta már csak      a perzselt szél forog,

hanyattfeküdt a házfal,      eltört a szilvafa,

és félelemtől bolyhos      a honni éjszaka.

Ó, hogyha hinni tudnám:      nemcsak szivemben hordom

mindazt, mit érdemes még,      s van visszatérni otthon;

ha volna még! s mint egykor      a régi hűs verandán

a béke méhe zöngne,      míg hűl a szilvalekvár,

s nyárvégi csönd napozna      az álmos kerteken,

a lomb között gyümölcsök      ringnának meztelen,

és Fanni várna szőkén      a rőt sövény előtt,

s árnyékot írna lassan      a lassú délelőtt, -

de hisz lehet talán még!      a hold ma oly kerek!

Ne menj tovább, barátom,      kiálts rám! s fölkelek!

 

Bor, 1944. szeptember 15.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.niif.hu/01000/01018/

Gewaltmarsch (Német)

Verrückt ist, wer, gestürzt, sich erhebt und weiterschreitet,

Knöchel und Knie knickt, trotzend dem Schmerz, der ihn durchschneidet,

und weiterschreitet, so als würden ihn Flügel heben,

umsonst ruft ihn der Graben er wagt nicht, nicht zu leben.

Vielleicht sagt er dir, was ihm solch Weitermühn gebot:

die Frau, die auf ihn wartet und einst ein weisrer Tod.

Dabei ist er verrückt, der Gute: in seinem Heim

gehn Brandwind, Staub und Asche sonst niemand aus und ein.

Die Rückwand fiel zerstückelt, geknickt der Pflaumenbaum,

voll Angst die stillen Nächte verloren ihren Flaum.

Könnt ich doch glauben: Nicht nur im Herz blieb unversehrt

das Heim, die Heimat, alles was uns im Leben wert,

und man zurückkehrn könnte und sitzen hinterm Haus;

friedlich die Bienen summen das Pflaumenmus kühlt aus,

Altweibersommer sonnt sich ein Ast im Garten knackt,

in den Laubkronen wiegen sich Früchte prall und nackt

und Fanni steht und wartet blond vorm Rotdornenhag,

und langsam Schatten schreibt der langsame Vormittag. -

Vielleicht kann's doch so werden der Mond strahlt brüderlich.

Freund, bleib doch stehen, ruf mich an: ich erhebe mich!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://vegan.de/foren/read.php

minimap