Rafi Lajos: Új május

Így van szavam szívén a halk,
Zengő imám, ha nem zavar:
Bádogos iparos vagyok,
ám amikor fojtogató
gondolatok vernek pofon;
Nem ez vagyok.

Rég elmerült és önfeledt
eszmémben még felfigyelek.
Mint rossz gyerek, ki csíntalan,
Kit nem zavar a zűrzavar.
Mint az, ki siratásait,
Az énje némaságain fel-felzokog.

Olykor magamra ébredek.
Fölkavarnak a reggelek.
Jajgat a Nap, úgy érezem.
S pihenő csöndje a magánynak reám kiált:
Ember vagyok és nem cigány.

Sul cuore della mia parola, è cosi la mia flebile
Sonora preghiera, se non disturba:
Sono un artigiano, stagnaio,
ma quando i pensieri soffocanti
mi prendono a schiaffi;
Sono un altro.

M'avvedo ancora negli esultanti                            
e da tempo affondati ideali.
Come un ragazzaccio, sbarazzino,
Che dalla confusione non è disturbato.
Come colui, che i suoi compianti,
Sul mutismo del proprio io geme.

A volte riprendo coscienza.
Le mattinate mi mettono in agitazione.
Mi sembra, che gema anche il Sole.
Il silenzio riposante della solitudine m’avverte:
Sono un uomo e non uno zingaro.