Rafi Lajos: Il pastore (A pásztor Olasz nyelven)

Kínzott kutyáim,
csak egyre ugatnak.
Másképpen a lanka
csendes, nyugodt.
S a hajnali égből
már esni is kezdett.
A bádogtetőmön egyre
kopog.

Ám a kutyáim
kín csaholása
nem hagyja békén
fáradt fejem.
Tíz éve ilyenkor
összetépte a medve
a legjobb ebem.

Ekkor futott volt
mindenem jégre,
fizetni kellett vagy
tíz juhot.
Ez évben hagyott el
a családom, s nem
maradt más, csak
a pásztorbotom.

Fekete arcom ráncaira
már nem figyel más,
csak a hold meg
a gond.
Azóta vonaglok és
szenvedek egyre,
ezért iszom.

Nézek a napra és
nézek a fűre.
Isteni rendelés
nekem ez.
Füttyentek egyet
a hajnali égnek,
és megint csak nézek.
Csak az ostorom érti
a sorsom!

2000.

I miei cani tormentati
non smettono di abbaiare.
Sul pendio, per il resto,
v’è silenzio e quiete.
Dal cielo mattutino
sta già piovigginando.
Un continuo ticchettare
sul tetto di lamiera.
 
Ma l’abbaiare assillante
dei miei cani
non concede tregua
alla mia testa.
Dieci anni fa, a quest’ora,
un orso aveva sbranato
il mio miglior cane.
 
E’ successo allora
che avevo perso tutto,
ho dovuto pagare pure
dieci pecore.
Quell’anno m’abbandonò
anche la mia famiglia,
non m’è rimasto altro,
che il bastone da pecore.
 
Alle rughe del mio viso nero
non bada più nessuno,
solo la luna
e il tormento.
Da allora, che mi agito
e continuo a soffrire,
e per questo, che bevo.
 
Guardo al sole lassù,
guardo il prato qua giù.
Questo è l’ordine Divino
a me destinato.
Faccio un fischio
al cielo mattutino,
e seguito a guardare.
Solo la mia frusta capisce
il mio destino.
 
2000.