Rakovszky Zsuzsa: Mintha

A vedlett, sárga gyógyszálló előtt
a letarolt, hideg parkban a gőz
vízszint csapong a gyógyvizes medence
zöld négyszöge fölött. Jönnek, kerengve,
árnyékfoltok a ködben: jobbra-balra
elhúz, ha varjú, rézsút az avarra
inog le, ha levél, vagy tapogatva
kiköt a síkos lépcsőn, lefaragja
a belső éleket. Száraz és sötét
szellemrajt zörget egy-egy széllökés
ide-oda. Olyik beletalál a
medencébe: zöld ál-túlvilágba,
a forrongó, meleg üveg alatt
ragyog: hiánytalan, színes halott.
Lebegve ágtalan és árnytalan,
nem hat, nem él, nem változik, de van.
Mintha egy langyos, átlátszó öröklét
lakná két szó között a senkiföldjét.
Mintha mégiscsak konzerválható
volna tavalyi hő, tavalyi hó.
Mintha lenne egy köztes állapot,
amelyben épen elnyújtózhatok.
Mintha egy helyiségből az időt
kiszivattyúznák, és se azelőtt,
se ezután soha többé, csak a
fém és üveg és villany évszaka:
még csillog és már rég nem az, ami.
Így lehet, úgy-ahogy, megtartani.