Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Reményik Sándor: Sul Grande Carro (A Göncöl szekerén Olasz nyelven)

Reményik Sándor portréja

A Göncöl szekerén (Magyar)

Derült az este, csendes, csillagos.
Túl minden szenvedélyen, lázon,
Én a Göncölszekerén kocsikázom,
Ott, ahol ember embert nem tapos.
A derekaljam: széna, illatos,
A Göncölszekér szénával tele,
Kaszáltak már az égi réteken,
S lelkemnek sohse volt ily fekhelye.

Hanyattfekszem s az ürbe bámulok,
Friss széna, illatos: a derekaljam,
A pici földtől be messze szakadtam!
Köztem, s közte ezer csillag-távol.
És mily csend van itt, milyen hallgatás!
Nincs berregés, nincs ostorpattogás,
A Göncölszekér csak úgy megy - magától...

A Göncölszekér biztosan halad,
Rúdja nem törik, fékje nem szakad,
El nem ragadja semmi;
Ó jó itt fenn az örök bolt alatt,
Az örök szénás-szekeren pihenni.
Lenn hagytam mindent, mindent, ami fájt,
Kelnek szívemben új melódiák,
A végtelenség árja szinte fölvet...

S mégis jó volna fejem alá tenni
Egy kis maroknyi édes anyaföldet.

 
1919



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásahttp://vers-versek.hu/

Sul Grande Carro (Olasz)

La serata è serena, calma, stellata,
Oltre ogni febbre e bramosia,
Sto scarrozzando sul Grande Carro,
Là, dove l’uomo non calpesta l’uomo.
Il mio giaciglio: fieno profumato,
Il Grande Carro è pieno di fieno,
L’hanno falciato sul prato del cielo,
La mia anima mai avuto un simile giaciglio.

Giaccio supino, scruto lo spazio,
Fieno fresco e profumato è il mio giaciglio,
Dalla Terra minuta come mi son allontanato!
Tra me e Lei distanza di mille stelle,
E che silenzio regna qui, che pace!
Non v’è ronzio, non v’è schiocco della frusta
Il Grande Carro avanza cosi, da sola…

Avanza sicuro e spedito il Grande Carro,
Timone non si spezza, non si rompe il freno,
Niente, che con sé potrebbe trascinarlo;
E’ così bello quassù, sotto la volta del cielo,
Riposare sul eterno carro del fieno.
Laggiù ho lasciato tutto, tutto il dolore,
Nel cuore mio sorgono melodie nuove,
L’onda dell’infinito quasi mi solleva…

Eppur’ sarebbe bello mettere una manciata,
Una manciata di terra cara, sotto la mia testa.

 
1919
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap