Rimay János: Ez világ, mint egy kert

Ez világ, mint egy kert;

Kit kőeső elvert,

Napról napra veszten vész,

Vagy mint senyvedt zsindel,

Kit ó házról széllyel

Té-tova hány nagy szélvész,

Ő mint romlandó ház,

Elveszendő szállás,

Jóktúl üresült rekesz.

 

Mindenütt való hel

Rakva sok veszéllyel,

Nyugta nincs embereknek,

Kit-kit bánat sebhít,

Bút öröm nem enyhít,

Vége nincs keservének,

Árad sok veszéllyek,

Sér mind szívek, fejek,

S halál vége ezeknek.

 

Felbomlott békesség,

Ki miatt sok épség

Álgyúk súllyával romol,

Nagy, roppant seregek

Egymással ütköznek,

Hol sok ember s vér omol,

Vitézül nyert szépség

S karddal lelt nyereség

Vitézek közt eloszol.

 

Táborban hideg szél

Az nap melegével

Hol hidegít s hol hevít,

Éhséggel szomjúság

S nagy nyughatatlanság

Mindentől kedvetlenít,

Mégis az vitézség

Az harcra buzdul s ég,

Ha kit az tisztesség szít.

 

Katonaszerszámban,

Jó lovaknak hátán

Vitéz iffjak forgódnak,

Az jó hírért, névért

És az tisztességért

Jó kedvvel vagdalkoznak,

Arra, ami nehéz,

S az szép böcsület néz,

Szívek szakadva futnak.

 

Nem gondol halállal,

Sebbel, fájdalommal,

Mikor vív ellenséggel,

Bátran vagdalkozik,

Vitézül forgódik,

Piros vérrel ugyan él,

Ha mit kardjával nyér,

S haza haszonnal tér,

Iszik nagy szeretettel.

 

Asztalnál vitézek

Víg örömmel esznek,

S nagy szeretettel laknak,

Köszönt pohár mellett

Sok jó szerencséket

Ők egymásnak kívánnak,

Jó kedvet mutatván

S kedvesen lakozván

Egymást ajándékozzák.

 

Vérrel felkölt napra,

Hadakozó óra

Sokaknak vesztére tér,

Akármelly jó hópénz,

Kit az hadban felvéssz,

Mind megérdemletted bér,

Sőt az halálos zsold,

Mint rosszul szántott hold,

Ha sok is, keveset ér.

 

Eloszlott sok rendek,

Mindenféle népek

Most más kardban állanak,

Elváltozott idők,

Háborgó esztendők

Különbségeket hoznak,

Kinek bút, kárt, gondot,

Kinek viszont hasznot,

Szerencsés napot adnak.

 

Okosson kell azért

Ez rossz időbe ért

Állapatunkot élni,

Szívünknek keservét,

Kit nap ránk heven vét,

Hogy le tudjuk metélni,

Az az jó kormányos,

Ki, ha az víz habos,

Nem tudja tengert félni.

 

Mint habzó tengerben,

Mi is ez életben

Evezőnket forgassuk,

Kínnal mi lelkünket,

Sok gonddal fejünket

Igen ne nyomorgassuk,

Isten sok jókot ád,

Csak szelinknek zúgtát

Csendesz szívvel hallgassuk.