Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Sebestyén Péter: Icaro (Ikarosz Olasz nyelven)

Sebestyén Péter portréja
Cikos Ibolja portréja

Vissza a fordító lapjára

Ikarosz (Magyar)

Láttad a meredélyt? A szép nekilendülést? Ahányszor 
tárul a szárny, az újdonat lehetetlen - - 
mikor reccsen a statika -
Mert rajzolt köreik majdnem-tökélye is több, 
mint a látás engedelme, és a Fiú mennyet
éppen-fölkarcoló kiáltása - -
Az íratlan-hagyott tér, a kiterjedésre váró vonal,
a mindenfelől összenőtt óceán amit 
sosem fog eltéveszteni - -

Nem a magasság, sem Nap-krematórium, sem nagyravágyás
nem töri szét. Porladó lélegzettel angyali tükörbe rántja
az utolsó érzékelés. Az ív, hibátlanság gömb-árnya, 
a gyémántnál-keményebb áttetsző csalás,
a szemérmes gravitáció.

Végül teljes a vonulás: fellegekben száz évszak hűs esője,
a hónapok apályból-növő szédülete és minden mi
odafönn hullik, a kék csend - - 
Engedd el őt. Engedj el mindnyájunkat.
Sirály kering fölfelé. Éj mossa az elengedett partokat.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaszerző

Icaro (Olasz)

L’hai veduto lo strapiombo? La bella rincorsa? Per
quante volte si spicca il volo, il nuovo è impossibile - -
quando la statica cede –
Perché la quasi - perfezione dei loro cerchi disegnati
è più di quel che la vista concede, e l’urlo del Figlio
al momento del squarcio della volta del cielo - -
lo spazio non definito, la linea in attesa di estensione,
l’oceano unito da tutte le parti che
mai potrà confondere - - -

Né l’altitudine, né il Sole – crematorio, né l’ambizione
potrà mai romperlo. L’ultima percezione, con un
respiro polverizzato, lo risucchia, in uno specchio
serafico. L’arco, l’ombra della perfezione - sferica,
mero inganno anche dal diamante più duro,
la gravitazione vereconda.

Infine il passaggio è completo: nelle nuvole, la pioggia
fresca di cento stagioni,
la vertigine dei mesi dai riflussi crescente e tutto quel
che lassù precipita, il silenzio azzurro - -
Lascialo andare. Lasciaci andare tutti.
Gabbiano volteggia in alto. La notte lava le coste
allentate.



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

Kapcsolódó videók


minimap