Sebestyén Péter: Vasco Nùnez de Balboa kijut a Csendes-óceánhoz

Panama, 1513. szeptember 23.

Mindenki így akarta. Kasztília és Aragónia zászlaja idegen szelekben lobog. Más itt az este. Nem létező csillagok gyúlnak; miattuk égtek a mágusok Toledo főterén. Az inkvizítor padre hibbantan motyog.

Don Vasco a halhatatlanságra gondol. A hitre, amit már régen elhagyott.

„Ez a Tenger az a Tenger, ami önmagába tér vissza: a Föld, mint egy dinnye, mégis gömbölyű. Dühöngjön csak minden eszement dominikánus. Keletnek tartani itt nyugaton végetér. Sosem pillanthatom meg Csipankuo arany-kupoláit, sem presbiter Joannes birodalmát; nem láthatom a nyolclábú lovat, amit főnixek ragadnak el. Tehát visszafordulunk. Illetve: ők hazamennek (ha akarnak), és én sem maradok itt. Van még észak és dél; még az is lehet: több a tenger és több a föld, semhogy Isten (ha van) kerekség abroncsát verhetné a világra.”

Hát így szólt: - Itt éjszakázunk. Reggel továbbindulunk; vár az  örök dicsőség, Isten új országa, amit – Krisztus segedelmével – Spanyolország és az Anyaszentegyház üdvére megalapítunk.

A konkvisztádor felkelt még jóval hajnal előtt. Elhagyta táborát, és emberi (vagy európai) szem nem látta őt soha többé.      

Panama il 23 settembre 1513

Era la volontà di tutti. La bandiera della Castiglia e del’Aragona  sventola nei venti stranieri. La sera, qui è diversa. Si accendono delle stelle inesistenti; causa loro si bruciarono i santoni sulla piazza principale di Toledo. Il padre dell’inquisizione biascica fuori di testa.

Don Vasco pensa al’immortalità. Alla fede, che da tanto  aveva abbandonato.

“Questo Mare, è quel Mare, che ritorna in sé stesso; la Terra è come un melone, eppure è rotondo. Che si scateni pure ogni dominicano squilibrato. Puntare all’est, qui all’ovest, ci si arena. Non vedrò mai più le cupole dorate di Cipango, né l’impero di Giovanni, il presbiteriano; non potrò vedere i cavalli, con otto gambe, rapiti dal fenice. Perciò torniamo indietro. Ossia: loro vanno a casa (se vogliono) ed io pure non rimarrò qui. Esiste ancora nord e sud, anzi potrebbe anche darsi: più mari e più terre di quel che Dio (se esiste), con un cerchio potrebbe incastrare nella rotondità del mondo.”

Disse perciò: - Trascorreremo qua la notte. Proseguiremo domattina; ci aspetta la gloria eterna, il mondo nuovo di Dio, che col - aiuto di Cristo - fonderemo per il bene della Spagna e della Santa Madre Chiesa.

Il conquistatore si alzò ben prima dell’alba. Lasciò il suo accampamento, e nessun occhio umano (o europeo) lo vide mai più.