Simon Balázs: Un haiku (Egy haiku Olasz nyelven)

Olvass helyettem is, míg én
Töprengek egy japán soron, „a sors
Élet-halált fonó repkénye”, olvass,
Míg a hajnal fáradt torka hangtalan,
Van itt egy új galamb, az áramelosztó
Bádogdobozán ül és az ajtónk elé
Üríti sárga pöttyeit, míg a tejút
Nyugodt, nagy íve fönt szikrázik,
Mint egy túlnőtt repkény, sorstalan,
Nem tudja a galamb, milyen közel járt
Hozzá a halál, aludj, mikor felébredünk,
Már szürke lesz és tört a nap, csak a
Galamb jajgat folyékonyan a szürke
Bádogon, milyen lidérces álma volt,
Vénasszonyos halálmese.

Leggi anche al posto mio, finché io
Rifletto su una riga giapponese, “l’edera
Del destino che avvinghia la vita e la morte”,
Leggi, finché è muta la gola stanca dell’alba,
C’è un nuovo piccione qui, sta seduto sulla scatola
Di latta del distributore della corrente, e defeca
Davanti la nostra porta, finché la Via Lattea
E’ calma, scintilla lassù il suo grande arco,
Come un’edera troppo cresciuta, senza destino,
Il piccione non sa, che è stato sfiorato  
Dalla morte, dormi, quando ci sveglieremo,
Il sole sarà già grigio e opaco, solo il piccione
Continua a lamentarsi senza sosta sulla
Lamiera grigia, che notte d’incubo aveva passato,
Lugubre storia delle vecchiette.