Mártír (Magyar)
Állótüzek tölcsérein lebeg az iszonyatos trónus. Szeráfok és griffek helyén ők állanak, ragyog a csontjuk. Kezek idétlen erdeje hadar az űrben, vézna szárnyak, eleven botként lengenek a fényküllőjű némaságban. Sűrűsödik a levegő, szálhoz kötődik a magasság. Fokokra szakad, kifeszül, én támasztom a létra alját. Szétporlik alattam a föld, de fönn az ég ércnél keményebb, s kongatni kezdi kórusát az üdvözültek énekének: Szent, szent, szent vagyok én, merő gáz a testem, szappan és gáz, szappan és gáz, az én glóriám iszonyatos. Egy lapnyi tűz, ennyi az arcuk, – ki különbözteti meg őket? Lobog az ég, ruhátlanul lobog az eleven enyészet. A harminckilós kerubok közt ő is ott áll, melyik az arca, egy lapnyi tűz – hatmillió egyforma fénye eltakarja. Suhog a létra, ragyogó fokai a magasba visznek. Keskenyedő talpa a föld, csúcsa nekifeszül a tűznek. És megragadnak odafenn, én nem akarom, de hiába, és belevájom fogamat az oltár szörnyű parazsába. Hatmillió ércoszlop izzik, ki tudja már, melyik az anyja? Gyűrűzik, felkél, fut a láng, s csontjaimat megrohanja. Imhol vagyok, imhol vagyok, megjárva minden torlaszoknak hegyét és árkát, itt vagyok, s lobogok, mert ők is lobognak. Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | http://www.magyartanarok.freeweb.hu |
|
|