Szabó Lőrinc: Egyedül

Testvérkém, fáj, hogy egyedül vagyok,

fáj a nappal ezer ugráló szine.

Fáj, hogy annyian megszólítanak,

de azért senki se simogatná meg homlokomat.

Gyengébb vagyok én az almavirágnál

és leheletnyi holdfénynél is szelídebb.

Fehér galambok alszanak álmaimban:

nem szabad fölébrednem, hogy fel ne riasszam őket!

Ha felriadnának, meglátnák, mily gonosz vagyok,

milyen irigy és hazug és civakodó.

Ezért kell mindig csöndben maradnom, akkor is

ha ijedt harangokat dobál be a szél az ablakon.

Sírok, -

és szavaim halottan hullanak lábaimhoz.

Sírok, -

és a szomszéd fa se hallja meg könnyeimet...

Det gör så ont att vara ensam, lilla syster,

färgerna skimrar, den skimrande dagen gör ont.

Det gör så ont att folk pratar med mig,

pratar men aldrig smeker min panna.

Jag är känsligare än ett blommande äppelträd

och mildare än månskenets fläkt.

Det sover vita duvor i mina drömmar,

jag får inte vakna, inte väcka dem!

Vaknade de skulle de se hur elak jag är,

avundsjuk, grälsjuk och full al lögner.

Därför måste jag tiga, även när vinden

kastar skrämda klockor in i mitt rum.

Jag gråter -

kring mina fötter samlas döda ord.

Jag gråter -

inte ens trädet här bredvid märker mina tårar...