Szabó Lőrinc: Nefelejcs

A virágokból először a kék

nefelejcs tetszett: azt a szép nevét

külön is megszerettem, hogy olyan

beszélgetős és hogy értelme van:

szinte rászól az emberre vele,

úgy kér (s nyilván fontos neki, ugye,

ha kéri?), hogy: ne felejts! Többnyire

jól hallottam, egész világosan,

égszin hangját, néha meg én magam

sugtam, vagy nem is sugtam, csak olyan

nagyon vártam már, hogy tán a szívem

szólt helyette vagy éppen a fülem:

ilyenkor nem tudtam, képzelem-e

vagy tényleg csalok, neki, a neve

mondásával?… De még ha csalok is,

nyugtattam meg magamat, az a kis

segítség semmi, hisz úgy szeretem;

s dehogy felejtem, nem én, sohasem!