Szenes Anikó: La solitudine (Magány Olasz nyelven)

Ha találnék embert, ki mindent megért,

Kutatás nélkül, hallgatva

Hazugság nélkül nem vallatva,

Nem kérdezve, mit és miért.

Mint fehér abroszt göngyölíteném fel,

Szívemet, lelkemet egyaránt,

A szennyét és az aranyát

S ő csak értene értelemmel.

S ha a szívemet kifosztottam,

Mindent odaadtam majd,

Nem éreznék bánatot, bajt,

Úgy érezném, meggazdagodtam.

Givot Zeid, 1942. VIII. 14.

Se trovassi un uomo che tutto comprende,

Ascoltandomi, senza indagare,

Senza bugie, senza interrogare,

Senza domandare cosa e perché.

Rivelerei, come una tovaglia bianca,

Il mio cuore e la mia anima,

Il suo sudiciume e la sua ricchezza,

E lui mi capirebbe con intelligenza.

E dopo aver’ spogliato il mio cuore,

Dopo avergli dato tutto me stesso,

Non sentirei né tormento né tristezza,

Solo che sono diventata più ricca.

Givat – Zaid, 14 agosto 1942