Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Szijj Ferenc: Szerda (A végállomáson abroncsmintás…)

Szijj Ferenc portréja

Szerda (A végállomáson abroncsmintás…) (Magyar)

A „Kenyércédulák” című sorozatból

 

A végállomáson abroncsmintás egyenruhájában

a forgalmista rozsdás szekrénykulcsba fúj bele,

de egyetlen madár se mozdul. Mi is láthatatlanul

cipeljük be csomagjainkat a váróterembe,

ahol a vaskályhában a tenger morajlik.

A falon egy megnyúzott macska

anatómiai pontosságú ábrája, viaszosvásznon,

feszítőléccel. Mit követtek el bennünk telefonon?

 

Egy gépi hang összehasonlította a legkisebb félelmeket:

kifordított télikabát és selyembélésű ridikül,

vagy mintha állítólag mi dobtunk volna kavicsokat

a szomszéd kútjába, és ő azt hallotta volna

már régóta mindennek egyszerre, kondulásnak,

cseréptörésnek, durrdefektnek, alkonyatnak,

amikor pedig mi éppen meg voltunk halva

egymás nevében, kezünkben árcédula.

 

A kabátodra hátul nedves falavelek tapadtak.

Egyet leveszek, az ablakon beáradó fény felé tartom,

és látom az arcod öregen, mint aki nem érti, mire volt jó

az örökös változás. A levelet megrágom, kiköpöm,

de az ízét még tartogatom, hátha kérdezed, mielőtt

ennénk, innánk valamit, bár akkor azt repülőgépről kell

ledobni a múlt heti feladat megoldásával együtt.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://lyrikline.de

Mittwoch (An der Endstation bläst…) (Német)

aus der Serie „Brotzettel“

 

An der Endstation bläst der Bahnbeamte in zackig gemusterter

Uniform auf einem rostigen Schrankschlüssel,

aber kein Vogel regt sich. Auch wir schleppen

das Gepäck unsichtbar in den Warteraum,

wo im Eisenofen das Meer rauscht.

An der Wand hängt die anatomisch genaue Abbildung

einer gehäuteten Katze, mit Leisten auf Wachstuch

gespannt. Was hat man telefonisch in uns angerichtet?

 

Eine mechanische Stimme verglich die kleinsten Ängste miteinander:

Ein umgestülpter Mantel, ein seidengefüttertes Handtäschchen,

oder aber die Vermutung, wir hätten die Kiesel  in den Brunnen

des Nachbars hineingeworfen und er hätte das Geräusch schon seit

längerem für alles mögliche gleichzeitig gehalten: Läuten,

Scherbenbruch, Reifenknall und Sonnenuntergang,

wo wir doch gerade tot wahren, einander

stellvertretend, mit einem Preisschild in der Hand.

 

Hinten an deinem Mantel kleben noch feuchte Blätter.

Ich nehme eins ab und halte es in das Licht, das durch das Fenster fällt,

und sehe dein Gesicht gealtert, wie jemand, der nicht versteht, wozu

die ständigen Veränderungen gut sind. Ich zerkaue das Blatt, spucke es aus,

will seinen Geschmack noch bewahren, vielleicht stellst du Fragen, noch bevor

wir etwas essen und trinken, wobei das dann aus einem Flugzeug abgeworfen

werden müsste, zusammen mit der Lösung der Aufgabe der letzten Woche.

 

 

     Monika Rinck und



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://lyrikline.de

minimap