Tóth Imre: Péntek 13.

Egy másik életben,
lehet, hogy aludtál nálam,
a régi lakásban.
A bábszínész délutáni álmából ébred,
utolsó kávét iszik az előadás előtt,
előtte még egyszer bejárja a várost,
ahol egyszer tízezer álmot látott,
sikert, szerelmet, boldogságot,
rájött, ő maga lett a bábu,
a főutcán végig megy a hídig, ahol még
szerelmet nem vallott nőnek,
aztán lazán átlép a korláton,
a derékig érő vízbe zuhan,
rokkantan él még harminc-negyven évet,
ha jót akartok, ne higgyétek el a mesémet.
Istenek, és Istennők
szeretik egymást
bennünk,
nem mi élünk,
hanem ők.