Tóth Imre: Ragnarök

Ne áltasd magad! Ez az, amire vártál,
évezredek óta. A kígyó kinyitotta szemét.
Már köztünk vannak, a sír nem fogadja be
őket, utat nyitnak a sötétség katonáinak.
Poros kripták mélyéről, a föld alól is
jönnek, a zörgő csontokra páncélt akasztanak.
Csak a halál értheti meg őket. Ahogy a szívbe,
a csontokba hatol az acélburkolatú lövedék,
a kard. A férfiaknak csak a háború, a nőknek a
harcosok utánpótlása marad.
A középkori tévében látod, de ez már nem a
középkor, már egyáltalán semmilyen kor nincs,
csak a vas. Végül mindenki magára marad.
Folyik az okkult háború, de már nyíltan.
A vízcsapból rozsdás lé folyik, de ki iszik
vizet ilyen korban. Csak a bor marad.
Ami kinyitja a szemet, és az elmét, és erőt ad az
újabb harchoz. Pokolba az érzelmekkel!
A templomban arról prédikál a pap, hogy a
koldusnak ne adakozzanak. Hát pusztuljon el
minden. Isten nem ad több hitelt.
Fel a sisakot, a pajzsot, a kardot a kézbe!
Ha már nem él ember a Földön, legalább hősként
essen el a had.
 
Megjöttek az idők, szeretni kéne, de a történetnek
lassan vége. Valami hiba van a védelemben.
A kerékről leszakad a lánctalp, de azért rajtad
még áthajt. Felejtsd el, hogy ki voltál. Mi végre?
Hiszen most már menni kéne.

*Ragnarök (modern izlandi nyelven Ragnarǫk,
Ragnarøkkr) („az istenek alkonya”) a norvég mitológia
szerint, a végső csata a fény és a rend hatalma valamint
a sötétség és a káosz között, amely után az egész világ
elpusztul, majd újjáteremtődik .