Tóth Krisztina: Lesz macska is

I.
Ámokfutás volt három éjszakán át:
a megjelölt kulcs nem illett a zárba,
forgatták csak, ahogy később a párnát,
mikor végül az idegen lakásba
bejutottak, két ágyat összetoltak,
takarónak a függönyt leszerelték,
álltak a zuhany alatt - hideg folyt csak
belőle, nézd meg, ilyen színű csempét
gyerekkoromban láttam, mondta, még emlékszem
a linóleumból a foltfejekre,
fekete-fehér kutyaarc, a szélen
megismétlődik- tudod, a részletekre,
szagokra mondom, cipelem magammal
(nem nyom a karom? Ha kell, itt a párna-)
az összes képet, mindjárt itt a hajnal,
jár a troli és ég az utcalámpa.

II.
Leányfalura menekültek aztán,
nem járt senki az éjszakai úton:
elég öreg ház, nem valami nagy szám,
de arra jó, hogy az ember megaludjon,
letekerték a kapuról a láncot,
várj csak, valahol itt a villanyóra,
kínai lakat volt, de látszott,
nem is használják, a rács tiszta rozsda,
és a takarók hűvös fűszagában
az a sok nyár, kék ülőke a vécén,
kerti cipők, szappant még nem találtam,
ez meg valami furcsa gyógynövénykrém,
apránként kigyulladt az összes ablak,
úgy égett mintha villám járna benne,
valamit most ígérj meg! (Jé, ott laknak?)
-aztán kilobbant: persze, persze, persze.

III.
Hogyha hajnalban nem jön az a macska,
feküdtek volna délig öntudatlan:
de így elnyújtott, gyerekhangú jajra
riadtak fel és lecsúszott a paplan,
a derengésben szétdobált ruhák közt
újra kezdték, mint aki csak szunyókált
a ringatást, a lomblyukaktól áttört
függöny mögött a neonfényű hold állt,
de már fent volt a nap is, égitestek
találkoztak félálomban az égen,
és kitakarva látszott, hogy a testek
még fiatalok, de már nem egészen,
hogy halandóak, de már nem egészen,
és csukott szemmel az egyik megígérte
a másiknak, hogy ott, a másik évben
lesz macska is, mert anélkül mit érne…