Turczi István: Kezdet

(TD-nek, levél helyett) 

Vagyok; ami jó kezdet ahhoz, hogy végül ne legyek. És 
akkor az lesz. Sokáig. A múlás ércnél maradandóbb. Az 
lesz, hogy majd türelmesen hallgatom, mint növekszik 
bennem az idő ásványi éneke. Majd tarka morajban 
kezdődöm újra el. Élet helyett már életrajz, szavak helyett 
szavak múzeuma. Parancsolatok nélküli, fosszilis béke. 
Teremtő távol-létben lenni boldog vagy boldogult. 
Nagyapám szerint aki kevesebb ideig él, tovább lesz halott. 
Hosszú, paradicsomi állapot. Ő csak tudta; kádármester 
volt és cádik. Hét falu leste minden mozdulatát. Véletlen 
vetődtek a Börzsönybe, megigézte őket a táj, és az emberek 
néma büszkesége. Kisázsiából indult Erdélyen át a kara 
nemzetségbeli portyázó fekete suhancok ősi szokásait 
követve. A legtöbben továbbmentek, ő maradt, amikor 
megszületett apám. A véletlen persze még nem okvetlenül 
sors. Inkább jó kezdet. 

(For TD, instead of a letter)

I am; which is a good start for my not being in the end. And then that is what will be. For a long time. Passing is more lasting than metal. I’ll then be patiently listening to how time's mineral song grows within me. Then, in a colourful din, I’ll begin again. By then as biography instead of life, a word-museum instead of words. Fossilised peace without commandments. To be blissful or ever-lucky in a creatively distant existence. According to my grandfather, the one who lives for a shorter time, will be longer dead. A drawn-out paradisiacal existence. He just knew; he was a master cooper and a tzadik. Seven villages hung on his every move. It was by chance that they ended up in the Börzsöny mountains, the landscape and the tongue-tied pride of the people enchanted them. He came through Transylvania from Asia Minor, followed the ancient customs of black marauding striplings from the kara tribe. Most went further, he stayed, then my father was born. A chance event is, of course, not necessarily fate. More likely: a good beginning.