Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Vörös István: Kafka unokája

Vörös István portréja

Kafka unokája (Magyar)

Márai Sándornak, Kafka első magyar fordítójának

 

Mivel Franz Kafkának 1924. június 3-án sikerült megszöknie a Bécs melletti Kierling Szanatóriumból, nem is őt temették el Prágában június 11-én. Állapota már elsején jobbra fordult, a betegség, mint az üveg nyakából a dugó, eltávozott belőle. Ettől mérhetetlen depresszióba esett, mert úgy érezte, hogy a betegsége az, ami megmenthetné. Amikor Max, vagy épp magyar barátja, Klopstock Róbert megkérdezték tőle, hogy mitől menthetné meg, csak a vállát vonogatta. Érezte, hogy kegyetlen ítélet mondatott ki rá. De másodikán még reménykedve feküdt az ágyában, ám újra jól lélegzett, a fájdalmai elmúltak. A tüdeje belülről kitelt. Figyelte az akadálytalanul áramló levegőt. Mintha egy idegen lélek költözött volna a testébe. Búcsúlevelet írt barátainak, aztán széttépte őket. „Kísértetlakta ház vagyok”, olvasta egy papírcetlin a takarítónő, amikor kiöntötte a szoba szemetesét. Ettől a szövegtől megrémült, nem mert többé abba a szobába belépni, ahol addigra már Kafka nem is feküdt. Július elejére olyan nyilvánvalóvá vált a takarítónő hanyagsága, hogy elbocsátották állásából.

Miféle ítélettől félt Kafka? Hogy az élete, amit eddig élt, véget kell érjen. A haláltól, ami életre ítélte. Megfogta a pulzusát, és elkeseredettem azt suttogta: Elvesztettem az uralmam a halálom felett. Az arca beesett volt, a bőre csaknem sárgás, valóssággal fájt egészségesen dohogó szerveit hallgatnia. Nem volt se itt, se ott. Egy nővér, akinek tetszett a félszeg férfi, könnyes szemmel igazgatta a párnáját és egy könnyű csókot nyomott a homlokára. Azt hitte haldoklik.

A betegségét vesztett beteg harmadikára virradóra kiszökött a szanatóriumból, ahol egyébként sem tartotta volna senki fogva. Az alkalmat az adta, hogy a napokban már jobban lévő ágyszomszédja éjszaka váratlanul meghalt. Bár ők ezt tulajdonképpen így beszélték meg.

Most Franz!, hallotta egyszer csak a kutyaugatásos csendben, és azonnal teljesen éber volt. 

Most!, hallotta még egyszer a szomszéd hangját, aki rögtön rá exitált. A hullát átrakta a maga ágyába, egyik féreg akár a másik, morogta, aztán kimászott az ablakon.

Az ágyszomszéd sírja megtalálható a prágai, új zsidó temetőben. De a rokonai úgy tudják, hogy ő szökött meg. Max Brod az esetet meg is említi egy levelében: „Különös, és mi sem jellemzőbb Franz egész titokzatos életére, melyben a szerénység sem tudta elnyomni a misztikus elemet, hogy halála éjszakáján egy ápolt megszökött a szanatóriumból. Úgy tűnt el nyomtalanul, mintha átváltozott volna egy állattá, így akkor sem vehetnék észre, ha ott lenne a szemük előtt. Franz menekült az elől, aminek mások, én magam is, ha tehetnék, elébe mennének.”

De innentől már csak találgatásokra hagyatkozhatunk a nevét vesztett író további sorsát illetően. Egyesek szerint Galíciába ment, majd onnan tovább Szovjet-Oroszországba. Van olyan, aki New Yorkban látta. Olyan is akad, aki azt állítja, hogy járt a Lower East Side-i lakásán. A polcon ott látta mind a három regényét. De nem szólt neki, hogy ráismert. Az is kiderült róla, állítja Johannes Ursidil, hogy egy kis zsidó szatócsboltban lett elárusító. Az a szenvedélye, hogy az egyre gyarapodó Kafka-irodalmat olvassa. De egyáltalán nincs felháborodva. Örül, olvas, egyetért, olvas, ujjong, olvas. A kedvenc írója William Faulkner és William Golding.

Házasságáról, gyerekeiről nem tudunk. De az egyik unokája állítólag ott volt az öbölháborúban mint pilóta. Az egyik bevetés után a repülőjét az Indiai-óceán felé fordította és messze túl repült a Baktérítőn. Az üzemanyag a kijelzők szerint már rég kifogyott. Mikor egy kis sziget fölé ért, amiről úgy sejtette, hogy nem lakja senki, alacsonyra ereszkedett a géppel, és körberepülte. Nagy füves térségek, egy erdős hegy, egy kicsiny folyó. Elhagyott dokkok, a mólón magányos kutya ugat. A vízen csak egy csónak ring. A csónakban egyenruhás csontváz hever.

A füves terület fölött katapultált, a repülő az óceánba zuhant. Az volt a terve, hogy újrakezd mindent. Azóta róla sem tudunk semmit. De ezzel a semmivel, mint a semmivel általában, már lehet kezdeni valamit.



FeltöltőRacs Marianna Katalin
KiadóJelenkor Kiadó, Pécs
Az idézet forrásaVörös István: A kéz öt ujja. Jelenkor Kiadó, Pécs 94-96.o.
Megjelenés ideje

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán
Belarusz
Bolgár
Katalán
Cseh
Dán
Német
Görög
Angol
Eszperantó
Spanyol
Észt
Finn
Francia
Ír
Galego
Ógörög
Horvát
Örmény
Izlandi
Olasz
Latin
Luxemburgi
Litván
Lett
Macedon
Máltai
Holland
Norvég
Provanszál
Lengyel
Román
Orosz
Szlovák
Szlovén
Szerb
Svéd
Török
Ukrán
Jiddis

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap