Vakon (Magyar)
Vakon követlek - így mondják, és milyen az álom: éjszakát kerít körénk. Szurokfeketét. Az első lépésnél beleütközöm. Erre, hallom a hangodat. Magabiztos vagy, mint mindig. És vezetsz, vezetsz, viszel a sűrűbe, tüskék, ágak, bokrok közé. Az arcomba pókháló ragad. A kezemen ragacsos váladék. Egy fatörzsbe törlöm. Az ujjamat hangyák lepik el. Biztosan van jobb út is, nyögöm hangtalanul, és már látom is az utat, takaros házakkal, tüchtig udvarokkal, kis virágos kertekkel. Az utca egyenes és széles. S mintha a nap is sütne. De hirtelen este lesz megint. Ez biztos csak. Ez a szuroksötét. És már egy pályaudvaron keringek pókháló-sínek mellett. Az utat keresem, amit meg akartam mutatni. Hogy mennyivel könnyebb lenne azon feljutni. Ekkor veszem észre a vizet, ahogy ömlik le a hegyről, folyik be az utcákra a takaros házak mellé a kis virágos kertekbe. Árvíz van, mondom boldogan. Csak gondolnom kell rá, s máris mezítláb vagyok. Egy téglafal mellett nyitott esernyőt találok. Piros, mint a vér. Mint az az ernyő, amit nemrég a zöldségesnél felejtettem. Körülnézek, mielőtt elemelem. Nem az enyém. De csak így menekülhetek veled tovább a csúcsig. Feltöltő | Fehér Illés |
Az idézet forrása | http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/1478-vajdics-aniko-versei-ofelia-alma-az-ebrenlet-jegen-vakon |
|
|