Z. Németh István: Lenni más

Futni egy csőben vízcseppként,
csókot dobni – magad a pornak,
négyrét hajtott szalvétaként
ülni egy kihűlő kávéspohárban,
kedvesed ajkán ‘perhabnyi rúzs,
darázs, derék, mi meg nem öl,
szándék, hátsó, mely elül elöl,
elalvás előtt vásott kis ördög, ki kéjt
kurblizna lomhuló motorba,
lenni mássá, máshol, a másé,
akár egy program, ha újraindul,
s vékonyan kisípol a gépből,
hogy van remény még százezer
önálta-gombnyomásra, szilv’kék,
ledarált szöveg, mi versópium,
öntet száloptik’ tésztarácson,
félénk őzgerinc, a tálon mézes,
vad medúza, borzas jajgatás,
de jó volna lenni minden égi,
régi s éghető, s a villanás,
készenléttől részeg égi ékszer,
gyermek polcán kóchuszár,
hullám a taréjban, leterített
rég’ térképe a létszigetnek,
vattacukor a zöld kötőtűn,
békák gömbszemén a hályog,
Földet megőrző lehelet,
igazság, mi lassan behavaz,
egy kósza sómorzsában béke,
más lenni és mégis ugyanaz.