Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Zelk Zoltán: Alkalmi vers

Zelk Zoltán portréja

Alkalmi vers (Magyar)

Ha olvasom a hírt,
hogy meghalt D., aki
minden nap rám köszönt a Váci úton,
ha olvasom a hírt,
hogy eltemették F.-et,
kit oly nagyon kifosztottak az évek,
hogy nem maradt már senkije, csupán
az emberiség volt az ismerőse,
aki, ha kávéját kiitta,
újsággal a kezében
az asztalomhoz ült,
megkérdezni, hogy én ugyan mit szólok,
merre fordulnak majd
a világ dolgai?
Bevallom én, ha röstellni való is,
nem rájuk gondolok,
nem a kézre, mely ha tört ívvel is,
de mozdult még, de kalapot emelt,
s nem a füstmarta, pergamantszínű
szóra, mely "Hogy vagy?", arcomba hajolt,
halálhírükre én ily régimódi,
sárgult gondokkal felelek csupán:
Szűkül a cella, szűkül, s egyre tágul
cellámban a magány…
s hogy: Holnap nem ül senki asztalomhoz,
a nyüzsgő utcán senki se köszönt,
csak bámulnak rám, iszonyodva nézik,
hogy látó szemmel, zsebrevágott kézzel
megyek köztük, és szörnyű fehér bottal
kopogtatom a szörnyű falakat…



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://dorysmay.lapunk.hu

Poème de circonstance (Francia)

Si je lis parmi les nouvelles
que D. vient de mourir, qui
chaque jour me saluait sur le Boulevard Váci,
si je lis parmi les nouvelles
que l'on a enterré F.,
si bien ruiné par les années
qu'il ne lui restait personae, sauf
l'humanité, son unique parente
et qui, après avoir bu son café,
le journal à la main,
s'asseyait à ma table
pour me demander comment selon moi
tourneront
les affaires du monde.
Je l'avoue, même si c'est honteux,
ce n'est pas à eux que je pease,
pas à la main qui, dans un arc brisé,
remua encore, leva le chapeau,
pas an mot rongé par la fumée, couleur de
parchemin qui se pencha "ça va ?" sut mon visage ;
à la nouvelle de leur mort je n'ai réponse
que de soucis démodés et jaunis :
se rétrécit le cachot, se rétrécit et s'élargit
la solitude...
Detrain plus personae ne viendra à ma table,
nul ne me saluera (inns la rue effervescente,
on ne fait plus que regarder, plein d'épouvante,
comme je m'avance parmi les gem, avec des yeux qui
voient mains dans les poches, et comme je frappe
les murs horribles avec une horrible canne blanche.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaÁ. P.

minimap