Carducci, Giosuè: Márciusi ének (Canto di marzo Magyar nyelven)
|
Canto di marzo (Olasz)Quale una incinta, su cui scende languida languida l'ombra del sopore e l'occupa, disciolta giace e palpita su 'l talamo, sospiri al labbro e rotti accenti vengono e súbiti rossor la faccia corrono,
tale è la terra: l'ombra de le nuvole passa a sprazzi su 'l verde tra il sol pallido: umido vento scuote i pèschi e i mandorli bianco e rosso fioriti, ed i fior cadono: spira da i pori de la glebe un cantico.
- O salïenti da' marini pascoli vacche del cielo, grigie e bianche nuvole, versate il latte da le mamme tumide al piano e al colle che sorride e verzica, a la selva che mette i primi palpiti -.
Cosí cantano i fior che si risvegliano: cosí cantano i germi che si movono e le radici che bramose stendonsi: cosí da l'ossa dei sepolti cantano i germi de la vita e de gli spiriti.
Ecco l'acqua che scroscia e il tuon che brontola: porge il capo il vitel da la stalla umida, la gallina scotendo l'ali strepita, profondo nel verzier sospira il cúculo ed i bambini sopra l'aia saltano.
Chinatevi al lavoro, o validi omeri; schiudetevi a gli amori, o cuori giovani; impennatevi a i sogni, ali de l'anime; irrompete a la guerra, o desii torbidi: ciò che fu torna e tornerà ne i secoli.
|
Márciusi ének (Magyar)Mint terhes asszony, hogyha zsibbadt-lankatag, lankatag álom árnya száll rá s ellepi, s fekszik ziláltan nyoszolyáján és piheg, sírós fohásszal tört szó fakad ajkain, s arcára lázak gyors vörössége rohan,
olyan a föld: árny, felhők árnya árad el, húz át a sápadt nap s a zöld vetés között, nedves szél rázza mandulafák s almafák vörös, fehér virágait s lepergenek, s a pórusokból a televény dalt lehel:
– Tenger füvellők rétjéről fellebbenő égi üszők, ti szürke s fehér fellegek, tejet zuhintson duzzadozó tőgyetek mezőre, dombra, mely rügyet bont és kacag s erdőre, hol az első lüktetés fut át –
így énekel mind a bimbó, a serkenő, így énekel mind a megmoccanó csira, a vágyakozva, mohón nyújtózó gyökér; így énekel ki holtak csontjai közül az élet magva, sarja s a szellemeké.
Íme, a víz zuhog, a mennydörgés dübög, a párás ólból bámul ki a kisboci, tyúk kotkodál és suhogtatja szárnyait, kakukk-fohász búg gyümölcskertek mélyiből és hancuroznak gyermekek a szérükön.
Munkán feszüljön férfiúi vállatok és szerelemre nyíljon ifju szívetek, szárnyaljon égre lelketekből álmotok, forrongó vágyak, háborúzni törjetek mi volt, megújul, s újul századokon át.
|