Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

D’Annunzio, Gabriele: La pioggia nel pineto

D’Annunzio, Gabriele portréja

La pioggia nel pineto (Olasz)

Taci. Su le soglie
del bosco non odo
parole che dici
umane; ma odo
parole più nuove
che parlano gocciole e foglie
lontane.
Ascolta. Piove
dalle nuvole sparse.
Piove su le tamerici
salmastre ed arse,
piove sui pini
scagliosi ed irti,
piove su i mirti
divini,
su le ginestre fulgenti
di fiori accolti,
su i ginepri folti
di coccole aulenti,
piove su i nostri volti
silvani,
piove su le nostre mani
ignude,
su i nostri vestimenti
leggeri,
su i freschi pensieri
che l'anima schiude
novella,
su la favola bella
che ieri
t'illuse, che oggi m'illude,
o Ermione.
 
Odi? La pioggia cade
su la solitaria
verdura
con un crepitio che dura
e varia nell'aria secondo le fronde
più rade, men rade.
Ascolta. Risponde
al pianto il canto
delle cicale
che il pianto australe
non impaura,
né il ciel cinerino.
E il pino
ha un suono, e il mirto
altro suono, e il ginepro
altro ancora, stromenti
diversi
sotto innumerevoli dita.
E immersi
noi siam nello spirito
silvestre,
d'arborea vita viventi;
e il tuo volto ebro
è molle di pioggia
come una foglia,
e le tue chiome
auliscono come
le chiare ginestre,
o creatura terrestre
che hai nome
Ermione.
 
Ascolta, Ascolta. L'accordo
delle aeree cicale
a poco a poco
più sordo
si fa sotto il pianto
che cresce;
ma un canto vi si mesce
più roco
che di laggiù sale,
dall'umida ombra remota.
Più sordo e più fioco
s'allenta, si spegne.
Sola una nota
ancor trema, si spegne,
risorge, trema, si spegne.
Non s'ode voce del mare.
Or s'ode su tutta la fronda
crosciare
l'argentea pioggia
che monda,
il croscio che varia
secondo la fronda
più folta, men folta.
Ascolta.
La figlia dell'aria
è muta: ma la figlia
del limo lontana,
la rana,
canta nell'ombra più fonda,
chi sa dove, chi sa dove!
E piove su le tue ciglia,
Ermione.
 
Piove su le tue ciglia nere
sì che par tu pianga
ma di piacere; non bianca
ma quasi fatta virente,
par da scorza tu esca.
E tutta la vita è in noi fresca
aulente,
il cuor nel petto è come pesca
intatta,
tra le palpebre gli occhi
son come polle tra l'erbe,
i denti negli alveoli
son come mandorle acerbe.
E andiam di fratta in fratta,
or congiunti or disciolti
(e il verde vigor rude
ci allaccia i melleoli
c'intrica i ginocchi)
chi sa dove, chi sa dove!
E piove su i nostri volti
silvani,
piove su le nostre mani
ignude,
su i nostri vestimenti
leggeri,
su i freschi pensieri
che l'anima schiude
novella,
su la favola bella
che ieri
m'illuse, che oggi t'illude,
o Ermione.
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásahttps://lyricstranslate.com

Eső a fenyves erdőben (Magyar)

Ne szólj. Az erdő küszöbén
már elvesznek az emberi
szavak melyeket mondasz;
de hallok újabbakat,
melyeket távoli
esőcseppek és levelek
mondanak.
Hallgasd csak. A szórványos
felhőkből eső esik.
Esik a sós és kiégett
tamariskákra,
esik a pikkelyes
és szúrós fenyőkre,
esik a szentséges
mirtuszokra,
a ragyogó fürtös
virágzatú rekettyére,
az illatos bogyókkal
telt borókára,
esik a mi erdei
arcainkra,
esik a meztelen
kezeinkre,
a mi könnyű
öltözékünkre,
mély gondolatainkra
melyek szerelmes
lelkünkből erednek,
a szép mesére,
mely tegnap téged
ámított, ma engem ámít,
o Ermione.
 
Hallod? Esik
az eső a magányos
levelekre,
egy kitartó sustorgás amely
változik a levegőben aszerint, hogy
a lombozat sűrű – e vagy ritka.
Hallgasd csak. E sírásra
a kabócák éneke
válaszol, melyet
nem rémít el
sem a délvidéki sírás,
sem a hamuszürke ég.
És a fenyőnek
van egy fajta zengése,
a mirtusznak egy másik,
a bórókának még egy harmadik,
különféle hangszerek,
számtalan ujj alatt.
És mi eggyé válunk
az erdő
szellemével,
élvén erdei életet;
mámoros arcod
esőtől ázott
mint egy falevél,
hajad illatozik
mint halovány
rekettye,
o, te földi teremtés
kinek neve
Ermione.
 
Hallgasd csak. Az erősödő
sírás alatt,
lassan – lassan
tompul
a légi kabócák
összehangolt dala;
de belevegyül egy rekedtebb dal
mely onnan lentről
egy távoli nedves
árnyékból száll fel.
Tompább és gyengébb,
lelassul, kihal.
Már csak
egy hang remeg, kihal,
újra éled, remeg, kihal.
A tenger felől nem jön semmi hang.
Most már hallható amint
zuhog az egész lombozaton
az ezüstös,
tisztító eső,
a zuhogás mely változik
a lombozat sűrűsége
vagy gyérsége szerint.
Hallgasd csak.
A levegő lánya
néma; de a távoli
iszap lánya,
a béka,
a legmélyebb árnyékban énekel,
ki tudja hol, ki tudja hol!
És esik az eső a szempilláidra,
Ermione.
 
Esik a fekete szempilláidra,
űgy tűnik mintha sírnál,
de örömödben; már nem fehér,
inkább szinte zöldellő vagy
mint ha a fa kérge alól jönnél elő.
És az életünkben minden
üde és illatos,
szív a mellkasban mint egy  
érintetlen őszibarack,
szemhéjak között a szemek
mint források a fűben,
a fogak a medreikben
mint éretlen mandulák.
És megyünk bozóttól bozótig,
egyszer összefűzve, máskor különváltan,
(és a zöld, durva életerő
összehurkolja bokáinkat,
akadályozza térdeinket)
ki tudja hová, ki tudja hová!
És esik a mi erdei
arcunkra,
esik meztelen
kezeinkre,
a mi könnyű
öltözetünkre,
mély gondolatainkra
melyek szerelmes
lelkünkből származnak,
a szép mesére,
mely tegnap engem  
ámított, ma téged ámít,
o Ermione.

Ermione, egy álnév, (Hermioné, görög mitológiai
alak, Menelaosz és Helené lánya), mely mögött
Eleonora Duse a költő nagy szerelme rejlik.
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap