Fiorentino, Luigi: Hóballada (lágertől lágerig) (Ballata della neve (da lager a lager) Magyar nyelven)

La neve.
        La fatica.
                 Lo sgomento.
La colonna già in marcia nella neve.
II passo dentro la neve. La frusta
degli aguzzini: Los! Avanti, presto.
La landa senza termine, echeggiante.
E la fame di mesi sopra mesi.
Chi crollava era pietra sulla neve.
E los. Ancora los. Sempre los.
Andava la colonna nella neve.
Soldati a reggimenti, spettri
squallidi con la bocca cucita. nella neve,
con gli occhi di cristallo, tra la neve.
E la fame, la fame, la stanchezza.
(«Addio, capitano».«Madre, addio,
o argine fiorito nelle mie pene».
«Amata, amore, dolce amore, anima,
non m'attendere più. Ritorno a Dio,
e ho pugnali d'odio dentro gli occhi.
Ma se non posso, tu perdona il male.
La vita è nell'amore. Amore, addio».)
Andava la colonna, nella neve.
E la fame, la fame, il passo rotto,
il vento sulla neve un'ala immensa,
il cielo solo neve. Los!
                              In coda
lento avanzava il carro dei morenti.

A hó.
      A fáradtság.
                  A döbbenet.
Már menetel a hadoszlop a hóban.
Léptek a hóban. A pribék korbácsa:
Los! Előre, gyorsan.
Végtelen, visszhangzó táj.
Az egymást követő hónapok éhsége.
Ki összecsuklik kővé mered a hóban.
És los. Továbbra is los. Mindig los.
És csak haladt a hadoszlop a hóban.
Regiment katonái, összeszorított szájú
szánalmas kísértetek a hóban,
kristály szemek, a hó közepette.
És az éhség, az éhség, a kimerültség.
(„Isten veled, kapitány”. „Anyám, Isten veled,
ó te fájdalmaim védelmező gátja”.
„Kedvesem, szerelmem, édes szerelmem,
lelkem, reám többé ne várj. Istenhez
térek, szemembe szúrnak a gyűlölet tőrei.
De ha én nem is, te bocsájtsd meg a rosszat.
Szeretetben az élet. Szerelmem, Isten veled”.)
S csak menetelt a hadoszlop a hóban.
Az éhség, az éhség, a megtört lépés,
végtelen szárny a hótakarón a szél,
még az ég is csak hó. Los!
                                A végnek-végén
lassan mozdult előre a haldoklók szekere.