Magrelli, Valerio: Come terreno calpestato…

Come terreno calpestato, risuona
profondo, cavo e abbandonato
come terra scossa,
questo corpo chiaro di donna,
come un animale battuto, questa schiena
fatta lucida da mani silenziose,
come pietra levigata
dal corso d’altre pietre,
senza profumo e senza voce,
bocca consumata e debole
come una pianta troppo usata,
senza ombra, ovunque toccata,
ovunque percossa, campo desolato
senza erba e senza tracce, senza margini
come la dolorosaimmagine del cieco,
nuda e sospesa, raccolta
nel cerchio della solitudine,
questo è l’ultimo frutto dell’amore
che per sé trattiene soltanto
la disabitata povertà dell’osso.

Mint letaposott földdarab, mélyen,
üregesen és elhagyottan döng,
mint a morajló földmély,
e fényes női test,
mint egy kivert kutya, háta
néma kezektől fényesedett ki,
mint kő, melyet más kövek
görgése csiszolt le,
illata, hangja nincs,
szája vékony, gyötrött szegény,
mint valami elnyűtt növény,
árnya nincs, összetapogatták,
összeverték, elhagyott telek,
hol nincs fű, se nyomok, se határok,
mint fájdalmas kép egy vak ember agyában,
meztelenül, lebegve, magánya
körének közepén kucorogva,
ő a szerelem végső gyümölcse,
mely önmagának csak a csontok
kopár nincstelenségét tartja meg.