Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Polet, Sybren: Borneo (Orang Oetan-reservaat)

Polet, Sybren portréja

Borneo (Orang Oetan-reservaat) (Holland)

Ze bootsen mij na, bootsen na

wie ze waren in mij.

Onze onzichtbare hoed optillend

communiceren wij

redelijk afstandelijk - mensentaal verboden -,

als eens achter glas

toen wij een ontbladerd twijgje

door het kleinst denkbare gaatje

naar de buitenwereld heen en weer schoven.

Zo mogelijk roven ze mijn voedsel,

mijn camera en zakradio, schateren

triomfantelijk in de bomen, maken

momentopnamen met hun ogen en werpen

een gestolen boek omlaag, stukgebladerd,

woord na woord uitgekauwd.

Kijken toe

hoe ik de mannasnippers opraap

en bijeenvoeg. Primatentaal.

En zie, daar komt Dulcinea, aandoenlijk

stuntelig slingerend uit het oerbos aangeschuifeld,

verleidelijk lonkend met haar mooie bruine ogen,

stemmig gehuld in haar rossig behaarde vacht.

Ze snuift in mijn kruis, schuift voorzichtig

een leren vinger in mijn korte broekspijp

en kijkt mij aandachtig aan.

Even behoedzaam

duw ik haar hand weg. Verlies me

in de onbestemde oerwoudblik van haar ogen.

Even nog snuift ze vol welbehagen

in mijn kruis.

En ik weet

dat ik mijn kans heb verspeeld, mijn laatste

om verre voorouder te worden van mijzelf

en daarmee haar liefhebbende tijdgenoot,

wij, samen zorgend voor natuurlijke nakomelingen.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttps://docs.google.com/viewer

Borneo (Orangután rezervátum) (Magyar)

Utánoznak, utánozzák

ahogy bennem voltak.

Láthatatlan kalapot emelve

                                           társalogunk mi is

tisztes távolból – az emberi nyelv tiltva –

mint üveg mögött

rég, mikor egy csupasz ágat

a lehető legkisebb lukon

a külvilág fele csúsztattunk ki-be.

S ha tudják, lopják az ennivalóm,

a kamerát, a zsebrádiót, vihognak

diadalmasan a fákon, szemük

pillanatfelvételt csinál, dobálják

le a lopott könyveket, agyonlapozva,

szóról szóra rágva.

                               Bámulják,

hogyan rakosgatom össze a

mannacikkeket. Primátusnyelv.

S íme ott jön Dulcinea, kelletve

de esetlen tekeregve bukik fel a vadonból,

érzékiesen pislog szép barna szemeivel,

mutatósan rőt szőrméjébe burkolva.

Ágyékomban szaglászik, benyúl

óvatosan ujjával a rövidnadrág szárán,

és vágyakozva néz rám.

                                       Eltolom épp oly

óvatosan kezét. Elmerülök

szemének mérhetetlen dzsungelében.

Egyszer még elégedetten ágyokomhoz

nyomja orrát.

                      S én tudom

futni hagytam lehetőségem, hogy

messzi ősöm lehessek magamnak,

és egyben neki szerető kortársa,

míg együtt természetes örökösökről

gondoskodnánk.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.niif.hu

minimap