Polet, Sybren: Borneo (Orang Oetan-reservaat)
Borneo (Orang Oetan-reservaat) (Holland)Ze bootsen mij na, bootsen na wie ze waren in mij. Onze onzichtbare hoed optillend communiceren wij redelijk afstandelijk - mensentaal verboden -, als eens achter glas toen wij een ontbladerd twijgje door het kleinst denkbare gaatje naar de buitenwereld heen en weer schoven. Zo mogelijk roven ze mijn voedsel, mijn camera en zakradio, schateren triomfantelijk in de bomen, maken momentopnamen met hun ogen en werpen een gestolen boek omlaag, stukgebladerd, woord na woord uitgekauwd. Kijken toe hoe ik de mannasnippers opraap en bijeenvoeg. Primatentaal. En zie, daar komt Dulcinea, aandoenlijk stuntelig slingerend uit het oerbos aangeschuifeld, verleidelijk lonkend met haar mooie bruine ogen, stemmig gehuld in haar rossig behaarde vacht. Ze snuift in mijn kruis, schuift voorzichtig een leren vinger in mijn korte broekspijp en kijkt mij aandachtig aan. Even behoedzaam duw ik haar hand weg. Verlies me in de onbestemde oerwoudblik van haar ogen. Even nog snuift ze vol welbehagen in mijn kruis. En ik weet dat ik mijn kans heb verspeeld, mijn laatste om verre voorouder te worden van mijzelf en daarmee haar liefhebbende tijdgenoot, wij, samen zorgend voor natuurlijke nakomelingen.
|
Borneo (Orangután rezervátum) (Magyar)Utánoznak, utánozzák ahogy bennem voltak. Láthatatlan kalapot emelve társalogunk mi is tisztes távolból – az emberi nyelv tiltva – mint üveg mögött rég, mikor egy csupasz ágat a lehető legkisebb lukon a külvilág fele csúsztattunk ki-be. S ha tudják, lopják az ennivalóm, a kamerát, a zsebrádiót, vihognak diadalmasan a fákon, szemük pillanatfelvételt csinál, dobálják le a lopott könyveket, agyonlapozva, szóról szóra rágva. Bámulják, hogyan rakosgatom össze a mannacikkeket. Primátusnyelv. S íme ott jön Dulcinea, kelletve de esetlen tekeregve bukik fel a vadonból, érzékiesen pislog szép barna szemeivel, mutatósan rőt szőrméjébe burkolva. Ágyékomban szaglászik, benyúl óvatosan ujjával a rövidnadrág szárán, és vágyakozva néz rám. Eltolom épp oly óvatosan kezét. Elmerülök szemének mérhetetlen dzsungelében. Egyszer még elégedetten ágyokomhoz nyomja orrát. S én tudom futni hagytam lehetőségem, hogy messzi ősöm lehessek magamnak, és egyben neki szerető kortársa, míg együtt természetes örökösökről gondoskodnánk.
|