Vroman, Leo: Scheppinkje

Kon ik Jou, Heer, tezamensponzen

tot een gebaartje op mijn hand

en gaf Jou alle kralen, donzen,

poesjesmiepsen en hommelgonzen

en Jij weefde het verband...

ik zou mijn vingers rond Je sluiten

en Jouw gekriebel zó beminnen

terwijl Je scheppend was daarbinnen

dat ik mijn vuist héél zacht van buiten

zou kussen;

en als ik op een teken

Jouw werk voorzichtig zou ontbloten

nimmermeer zijn uitgekeken

op mijn lege handpalm, grote

God

en nooit meer spreken.

Uram, ha lepréselhetnélek

egy mozdulattá tenyeremben,

gyöngyöt, tollakat adnék néked,

kutyagumit és csecsebecséket,

s Te szőnéd nyomodat művedben...

az ujjaimat reád fonnám

s miközben Te bent teremtenél,

érezhetnéd mint szeretlek én

s kintről csókom öklömben ott rád

szórnám:

s ha én ott egy jelre

művedet vigyázva kibontanám

vele soha be nem telve,

míg üres kezemből rontna rám

Uram

egy szavam se lenne.